Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)
Sára Péter: Meseélmények, mesemotívumok Ady költészetében
is. 7 Igaz. Adynál ez nem könnyen érzékelhető, mert őt népköltészetünk kevésbé ismert, Ősibb rétegei inspirálták, és a másik kettőnél erősebben és egyénítve használta fel ezeket. Az érzékelést, a felismerést az is megnehezíti, hogy Ady — ellentétben másokkal — nem is annyira a magyar népdalokból, mint inkább a népmesékből, főként a tündérmesékből merített sokat. A népmesék hatása a legközvetlenebbül Ady szemléletén, költészetének képi világán figyelhető meg. A realitás és irrealitás, a valóság és a kitalálás, a konkrét idő és az időtlenség ugyanolyan merész és természetes módon keveredik nála is, mint a népmesékben. Költői világa ezáltal szinte átfoghatatlanul nagy, és szinte az idők végtelenségébe nyúlik. Itt a csoda, a titok, az átok és a kitalált alakok, lények, szörnyek annyira jelenvalók, mint azokban a mesékben, amelyeket a költő gyermekkorában szinte megbabonázva hallgatott. Egyik önéletrajzi jellegű novellájában írja: „Mózesné .. . kapatott engem versekre és mesékre, ötéves fiút.. . Emlékszik a mesékre még, a furcsa mesékre? .. . Ha mesét vagy verset mondtam, mindig eltorzult az arca, és sírt a gyönyörűségtől. .." (Mózesné, a Múzsa). Egyéb vallomásaiból is tudjuk, hogy valóban egészen kicsi gyermekkorától kezdve szerette a meséket: „Gyermekkoromban a mesék igéztek meg, a verseket nem kedveltem . . .". 8 Láthatóan Ady első igazi, nagy költői élményei a mesék (főként a borzongató babonás történetek) voltak, amelyek igen mélyen érintették a különösre és a képzelődésre amúgy is hajlamos gyermek fantáziáját. Furcsa csodavilág tárult ki előtte, ahol szinte minden megtörténhetett, és csaknem mindig a hős győzedelmeskedett, ő is, mint általában a fizikailag gyenge, érzékeny lelkű gyermekek, szívesen menekült ebbe a különös világba, ahol a kicsinek mindig akad segítője, védelmezője, és mint mesehős célját a legborzalmasabb szenvedések és megpróbáltatások közepette is eléri. Ez a valóságot korrigáló, csodálatosan szép, gyönyörűségesen izgalmas mesevilág Ady képzelőerejét és etikai érzékét mélyen érintette, és így költői énjének kibontakozását döntő módon elősegítette. Egyik novellájában arra is találunk adatot, hogy nem minden meséhez vonzódott egyformán. A „megszelídített", naiv gyermekmeséket például határozottan nem szerette. Az igazi ősi elemeket hordozó tündérmeséket és az újabb keletű, nyomasztóan félelmetes, babonás történeteket és hiedelmeket kedvelte igazán: „Karolina asszony gyakran altatott mesékkel engem, ha a szobába beszabadult. Csupa gyermekes dolgokat mesélt. A kis egér vezeti az árva Sárit. A farkas megeszi a vasorrú bábát. Én belebújtam a párnámba, s 7 „Nekünk is volt egy nagy szimbolista költőnk. A századelő legnagyobb hatású modern s egyben nemzeti költője lett. Fölléptekor Baudelaire-hatást némi okkal (de az utánvalót már alaptalanul) mondtak rá. Szimbolizmusával éppoly megkésve jelentkezett, akár népiességével múlt századbeli nagy elődje, akinek költészetnyitő és nemzetitudat-formáló szerepét is, mondhatni, megismételte. Honnan tett szert mindazonáltal arra a rendkívüli s ugyanakkor a legfelső esztétikától is indokolt, mert értéken alapuló hatásra? Kora szociális feszítőerőit, akár nagy elődje, éppúgy népi szemlélettel foglalta össze s fejezte ki. De prozódiájával is annak vonalán haladt. Nem a fölszínen, hanem a mélyben. Tán öntudatlanul, csak ösztönét követve, de annál inkább a lényeget érintve. Elsősorban verseinek tagoló, élőbeszédűen lüktető ritmusával . . . Aztán új képalkotásával, asszociációs eredetiségével. Holott épp az derült ki, hogy szimbolikája nem is Baudelaire-ével rokon. Hanem azoknak a daloknak a különös képalkotási módjával, amelyeket gyermekkorában — parasztkörnyezetben növekedvén — halott, és maga is fújt. . ." (Illyés Gyula: Hattyúdal ébreszt, vagy lehet-e a népnek művészete? Bp., [1976.] Magvető K. 30—31. 1. 8 önéletrajz. [I.] — L. a 3. sz. jegyzetet.
