Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)
Baróti Dezső: Az Értől az Oceánig (A vizek motívumhálózata Ady költészetében)
a hazai lápos, mocsaras vizekre is emlékeztető Hajó a ködben két strófáját kell idéznünk : Magyar tenger ez a tenger, Vésszel, köddel, gyötrelemmel Szeljük árját néhány százan: Jaj, vajon mi lesz velünk? Nincsen itt part, nincsen ember. És hajózunk, szállunk, szállunk, Sohase lesz megállásunk: Egy köd-ország Magyarország S hogyha Üj jön, újra köd. Köd előttünk, köd utánunk. A tengeren hányódó hajónak a bajbajutott országot jelképező horatiusi allegóriáját költészetünk Ady előtt már sokszor ismételgette, ő azonban, még pedig azzal, hogy saját magyarságélményének új keserűségeit adta hozzá, alaposan leverte a port a régi képről. Mégis elgondolkoztató, hogy amíg a hazai vizek oly gyakran váltak politikai mondanivalói hordozójává, a tenger képét erre alig használta fel. Ügy látszik, ösztönösen érezte, hogy az akkori magyar táj mindennapi realitásaihoz tartozó ér, láp, Olt, Tisza és Duna képei konkrétabbá teszik mondanivalóját, mintha az itthoni képzelet számára egzotikusnak számító távoli tengerekhez fordul. Az ótestamentumi Jób könyvének egyik passzusából vett mottóval induló s a Biblia képeit az egész versen át variáló A megőszült tenger mondanivalója végső soron szintén politikai természetű. Már a mottóját érdemes elolvasnunk: Fölforralja a mély vizet, mint a fazekat, és a tengert olyanná teszi, mint a képírók mocsara. Maga után hágy világos ösvényt úgyannyira, hogy aki látná, azt vélné, hogy a tenger megőszült. Jób könyve 41. Az idézett sorokra Ady bizonyára már csak azért is felfigyelhetett, mert bennük a bibliai szerző olyan mocsaras, halálszagú vízzé tette a tengert, mint amilyen számára a gyermekkori élményt jelentő, látásmódját a későbbiekben is erősen befolyásoló Ér is volt. Azt sem nehéz felismernünk, a versben emlegetett „Isten sújtott s kedvelt szörnyetege" a változásokért kiáltó, forradalmas őmaga, a „megőszült" jelzővel is a halálközei vizekhez kapcsolt tenger, akárcsak korábban a Halál-tó, ismét Magyarország, az az ország, ahol „semmi, de semmi sem változott". S ebbe a maradi, megőszült országba csapott bele a lírai hős, „mint az Isten nyila". Bár az egész vers s benne a tenger képe is eredendően a Biblia hangjához kapcsolódik, képei alakításában Ady saját tengerélménye is belejátszhatott, ha másképp nem. azáltal, hogy épp Jób könyvének idézett passzusára nyitotta ki a szemét. A megőszült tenger azonban a rátámadó, a szinte a Mindenséggel csak azért szembehelyezkedő, harcos ember, a már említett Xerxesz-komplexus motívumának egyik jellemző megnyilatkozásaként is megérdemli figyelmünket. Ez a motívum itt szorosan kapcsolódik az egész vers politikai mondanivalójához, s a költemény komorsága ellenére az utolsó strófákban Ady forradalmas vágyai beteljesülésének sejtelmében oldódik fel:
