Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Schweitzer Pál: Ady vezérversei (Állomások a művészi önszemlélet alakulásának útján)

a meghaladás irányába ezzel a verssel. Művész-létet és magyarságot, a fennálló elleni lázadást és az önmegvalósítás távlatait tömör egységbe foglalva, remekművet, alkotott Ady. A három vezérvers közül az egyetlent, mely elevenen és nevétől elválaszthatatlanul él a köztudatban. A robbanó erejű kezdés, a tetemrehívó kérdéseken és fölszólításokon át nyílegyenesen előrehaladó szerkezet, majd a lezárásnak a „mégis" ismétléseivel győztesen tetőfokra hágó daca a titáni lázadót, az új és magyar Prométheuszt állítja elénk. Joggal drága ez a kép a nemzet öntudatának, hiszen utolsó másfél évszázados történelme során oly sokszor lett volna rá szüksége, hogy önmagát ismerje föl benne. A Minden-Titkok versei összeállításakor írt vezérvers mögött már a totalitás meghódításának szándékát ismerjük föl. Ady útban van afelé, hogy látását tudatosan a világköltő igényei szerint alakítsa. Legfőbb előrehajtó élménye ebben az a félelem, hogy nem kerülheti el az önmagába zárt egyén atomizált életének sorsát. Űrrá kell lenni ezen a sorson, mert az atomizáltság, tágabb és nem közvetlen összefüggésben tekintve, a harmonikus élet felé vezető út akadályainak egyik legnagyobbika. Jóllehet az élet teljességén fölépülő világlátás kivívásának nélkülözhetetlen ösztönzője a lázadás az ilyen sors és a sors képében megnyilatkozó társadalmi meghatározottságok ellen, sikert, azaz a totalitás világképét élményszerűen közvetítő műveket a lázadás akkor fog csupán hozni, ha a fenyegetett szubjektum az emberiség valóban égető problémáinak átélése során ismer önmagára. A vezérvers csak az igényt tudja bejelenteni a teljességre, annak mibenlétét viszont még elvontan érzékeli, és élményszerű konkretizálására nem képes. Sikertelensége bizonyítja a pár hónappal korábban megfogalmazott felismerés igazát: „Bizonyos dolgokat, históriaian nagyokat csak egyetlenegyszer és csak egyetlenegy időben lehet megcsinálni"

62 A bizonyítás negatív. Más aligha lehet, hiszen a világnézet egységességéhez szükséges és társadalmi mozgásokban gyökerező élmény közül számos hiányzik még. Ezeket az élményeket hozta meg az 1912 végéig eltelt idő. Az önvallatás pillanatában az elmúltakra visszatekintve a számadás mérlege pozitív. Sikerrel jártak a megújulás és az újrakezdés érdekében tett erőfeszítések: a politikai aktivitás indulatának és a szerelmi szenvedélynek egylényegűvé válása nyomán újjászületettként élheti át önmagát a szubjektum. Világképe a sajátosan magyar problémákból és a hozzájuk fűződő kötöttségekből alakította ki azt a hajtóerőt, amely előre vitte magyarságnak és emberi teljességnek összeolvadásához. Az ember és a művész önmegvalósító szándékainak szabad kibontakozása elé már nem mered akadályként a politika, ahogy az Űj versek prológusának születésekor. A darabont-korszakot követő idők alulról jövő népmozgalmai új értelemmel töltötték meg: a forradalmian demokratikus életérzéssel lett egyjelentésű. Nélküle a művészi kiteljesedés sem valósulhat meg. Szinkronba jutott a hazai és a világtörténelmi időszámítás az egységesült világképben. Ezt a szintézist mondhatja magáénak a költő A magunk szerelme vezérverse végén. A szintézis birtokában tudja szenvedélyesen igényelni az ott önmagáról formált képet. Mert ez a kép olyan szubjektumot rajzol, aki harmóniában van társadalmi környezetével, és cselekvően tesz eleget a nap követelményeinek. Ez utóbbiak pedig nem csak a „magyar pillanat", de az emberiség egyetemes időszámításának követelményeit is képviselik. Kétely és remény különleges egyensúlyi pillanatában született a vers. Már 62 Petőfi nem alkuszik. Renaissance 1910. jún. 10. — aug. 25. AEÖPM X. 78. 1.