Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)
JÓZSEF ATTILA-PROBLÉMÁK - Ferenczi László: Adalékok József Attila marxizmusához
,,.. . lehetséges-e Achilles a puskapor és az ólomgolyó, vagy Ilias a nyomda és a gépsajtó korszakában?" ,,A nehézség nem annak a megértésében rejlik, hogy a görög művészet és eposz bizonyos társadalmi formákhoz kapcsolódik, hanem abban, hogy számunkra még mindig műélvezetet nyújt és bizonyos szempontból zsinórmértékként és elérhetetlen példaként áll előttünk." A kérdésre adott válasznál szakad félbe a mű. ,,A férfi nem lehet újra gyermek, legfeljebb gyerekes. De nem élvezi-e a gyermek ártatlanságát, és nem kell-e arra törekednie egy magasabb fokon ismét, hogy igazságát reprodukálja, és nem támad-e fel minden korban a gyermeki természet sajátos jellege a maga természeti sajátosságában?. . . Normális gyermekek a görögök voltak .. A csaknem összességükben idézett aforizmákat az 1930-as évek eleje óta gyakorta emlegetik, különösen azt emelik ki, hogy Marx a görög mitológiát és a görög művészetet összekapcsolta, és hogy a görögöket normális gyermekeknek nevezte. Senki sem vitatja ezeknek az aforizmáknak a jelentőségét. De — tudomásom szerint — még senki sem vizsgálta meg, hogy mi teszi ezt a töredékes szöveget a művészettörténet egyik alapvető dokumentumává. Itt jegyzem meg, hogy — eddigi ismereteim alapján — a marxi aforizmákat logikailag négyféle módon idézték, illetve használták fel. Először: ismertetés formájában. Elmondták, hogy Marx szerint a görög eposz a görög mitológián alapul. Másodszor: esztétikai érvként egy irányzatot védve vagy támadva hivatkoznak rá. Arvatov az avantgarde-ot védi vele, Lifsic az avantgarde-ellenességet. Harmadszor: analogikus úton egy tudományos probléma fontosságára hívják fel vele a figyelmet, mint például József Attila Hatvány Bertalan könyvéről szóló kritikájában. Negyedszer: József Attila az Irodalom és szocializmus-ban alkotó módon használja fel őket — és előadásom célja éppen ennek a bemutatása. De térjünk még előbb vissza az aforizmákhoz. Annak egy része, amit Marx az aforizmákban elmond, már a maga korában sem volt új. A tizenhetedik század derekán Saint-Évremond így ír: ,,. . . Vegyék el az antik világtól az isteneit, elveszik akkor a költeményeiket is: a Mese rendje rendetlenséggé válik .. ." „Másként nézzük a természetet, mint a régiek . . . Ugyanaz a nap süt, de más pályát adunk neki.. ." „Minden megváltozott: az istenek, a természet, a politika, az erkölcs, az ízlés, s a szokások is. Ennyi változás ne változtatná meg műveinket?" „Ha Homérosz ma élne, csodálatos költeményeket alkotna, alkalmazkodva ahhoz a századhoz, amelyben ír . . ." „Levonhatjuk a következtetést: Homérosz költeményei mindig remekművek maradnak, de nem követendő példák." 2 Az 1720-as, 30-as évek fordulójakor Henriade című eposzát védve így ír 1 Marx: Bevezetés a közgazdaságtanba. Marx—Engels válogatott tanulmányai. Bp. 1947. I. k. 232—233. 1. Ford.: K. Havas Géza. (Az újabb kiadásokban: Bevezetés a politikai gazdaságtan bírálatához címen.) 2 Saint-Évremond: Sur les poèmes des anciens. Critique littérarie. Introduction et notes de Maurice Wilmonte, Paris, 1921. 58—66. 1.
