Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)
A HÚSZAS ÉVEK SZOCIALISTA IRODALMÁNAK KÉRDÉSEIBŐL - Bokor László: Elméleti hagyományaink
a reneszánsz meghozott, engagé az emberi jogok kiküzdéséért: az említett népek íróinak a legutóbbi időkig is ez jelentette azt, hogy nemzeti."* Tehát amikor arról van szó, hogy irodalmunk nem önelvű, akkor például a Nyugat-nak az esztétaszárnyát föltétlenül úgy kell értékelnünk, hogy ez a szárny önelvűségre, autonómiára törekszik Ady nagy politikai vonzáskörében, sugárzásában vagy sokszor annak ellenére. A kassáki avantgarde-ot is a húszas évektől, a sokféle csalódás után erre az önelvűségre való törekvésnek kellene felfognunk a szociáldemokrata mozgalom konzervatív gyakorlatával szemben. Kassák a „Kozmoszba derülő ember" szocialista töltésű kiindulópontjától a harmincas évek rezignált humanizmusáig egy önmagába forduló ívet ír le. Kassák az össznemzeti irodalomban gondolkodott — bár sokszor egyszerűsítve fogta fel a nemzeti és az osztályirodalom dialektikáját —, amikor ennek a proletár, a szocialista gyökerei egészen világosak voltak. Végül is nem ő, hanem József Attila csinálta meg a szocialista-nemzeti-emberi irodalom nagy szintézisét, olyan kritikai közegben, amelyben még az eszmeileg legközelebb állók sem ismerték fel teljesítményének nagyszerűségét s csak nehezen (maradéktalanul életében sohasem) nőttek fel hozzá, ahogy ezt Agárdi Péter plasztikusan kimutatta tanulmányában. 2 Azt sem hiszem, hogy a proletárdiktatúrához való viszony olyan vízválasztó lenne Kassákkal kapcsolatban, a húszas években, mint ahogy azt Pete György föltüntette. A proletárdiktatúra résztvevőinek önkritikája-kritikája jórészt lezajlott már, még ha nem is hatolt elég mélyre. Kassák elméletileg-esztétikailag roppant konzekvens alkotó volt, sokszor túl is hajtotta ezt a konzekvenciát, de rögtön fölülvizsgálta eszméit — akárcsak József Attila —, ha azok illúzióknak bizonyultak. Csaplár Ferenc idézte József Attila 1927-es véleményét, mely szerint Kassák a munkásmozgalom renegátja. Ebbe a véleményébe a Kassáknál elszenvedett kudarc is belejátszott, másrészt általánosan használt, hibás politikai minősítés volt, minden rendű és rangú proletárlapban leírták, még Lukács György is. Ugyanebben az évben írja ezt is József Attila: „A Népszavának — ennek az opportunista szennyiratnak —, hogy én valamit küldjek, arról szó sem lehet." 3 Minden viszonylagos és minden történeti. Ezt az anarchista József Attila írta Kassákról és az anarchista József Attila írta a Népszavá-ról. Megállapításait nem szabad abszolutizálni, bele kell helyezni abba a korba és abba a konkrét helyzetbe, amelyben születtek. Legfontosabbnak érzem Pete fölszólalásából, amit a pártosság elméleti hátteréről mondott. Nálunk a harmincas évek elején sem voltak ismeretesek a szocialista irodalomnak az elméleti alapjai. Nem volt tisztázva politika és művészet, osztály és művészi világkép, kritika és világnézet kapcsolata. A visszatükrözési elméletnek még az a fajtája sem volt világos, amelyet Botka Ferenc elemzett kitűnően Mácza elméletileg fontos munkájából. 1928-ban jelenik meg németül Upton Sinclairnek Die goldene Kette (Mammonart) című munkája, amely később két magyar kiadásban is közkézen for gott. A magyar kritikus így fogadta a Szocializmus-ban : „»Minden művészet propaganda, vagy az uralkodó osztályok mellett, vagy az uralkodó osztályok 1 Illyés Gyula: Az Iszony francia kiadásának előszava. (1963). Ingyen lakoma. Bp. 1964 I. k. 288—289. 1. 2 Agárdi Péter: A szocializmus mint költészet. Vár egy új világ. Bp. 1975. 81—140. 1. 3 József Attila levele Jolánhoz, 1927. április 25. (a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattárában)
