Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)
A HÚSZAS ÉVEK SZOCIALISTA IRODALMÁNAK KÉRDÉSEIBŐL - Pete György: Költői törekvések a Tanácsköztársaság bukása után
PETE GYÖRGY KÖLTŐI TÖREKVÉSEK A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG BUKÁSA UTÁN Én sem vállalkozhatom arra, hogy a címben megjelölt rendkívül tágas, sokrétű és szerteágazó témakört kimerítsem. Előadásomban csupán a baloldali avantgárdé irodalmi mozgalomnak a Tanácsköztársaság bukását követő néhány esztendőben meggyorsuló belső differeciálódási folyamatához szeretnék néhány gondolatot fűzni. Nem azzal a szándékkal, hogy végérvényesnek tűnő megállapításokat tegyek, sokkal inkább kételyeimet, kérdéseimet szeretném megfogalmazni. A magyar avantgárdé irodalom számos lényegi kérdése az elmúlt évtizedben egyre jobban fellendülő kutatómunka erdeményei nyomán — ma már számos vonatkozásban tisztázottnak tekinthető, a korábbi időszakra jellemző végletes megközelítések helyébe differenciáltabb, elmélyültebb vizsgálódások léptek. Mégis fokozott óvatosságra int egyrészt az a tény, hogy e kérdések vizsgálatánál, megítélésénél még mindig gyakran jelentkeznek szélsőségesen egyoldalú nézetek, másrészt az a tény, amit Szabolcsi Miklós is hangsúlyozott bevezetőjében, hogy az újabb kutatásokból származó tudományos eredmények nem mindig mentek, mennek át megfelelő mértékben az irodalmi köztudatba. További probléma az idevágó kutatások bizonyos fokú leszűkülése az ideológiai-politikai szférára, a komplexebb, többszempontú megközelítések, s főleg az esztétikai elemzések hiánya, melyekre József Farkas utalt. Általánosságban felvetődhet az a kérdés is, hogy vajon kellő jelentőséget tulajdonít-e irodalomtudományunk az avantgarde-nak a két világháború közötti időszak irodalmának vizsgálatakor, a forradalmak leverése után? Kézikönyveink alapján aligha, jóllehet az újabb kutatások fényében egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a történeti avantgárdé (ha ezen nem stílusirányzatot értünk) a modern magyar irodalomnak, s mindenekelőtt a szocialista irodalomnak nemcsak egyik előkészítője, hanem domináns alkotóeleme is. Itt szeretnék utalni Lukács Györgynek egy rendkívül érdekes fejtegetésére. 1 Lukács György Nagy Péterrel beszélgetve 1919-et korszakhatárnak tekintette az irodalomtörténeti periodizáció szempontjából is. Nézete szerint 1919 után a dzsentri, mely 1849 óta a magyar társadalmi-politikai struktúra egy lényeges tényezője volt, társadalomtörténeti szerepét elvesztette, s minőségileg új társadalmi-politikai struktúra alakult ki, mely újszerű sajátosságai által megváltoztatta többek között az irodalom létfeltételeit is. Lukács György érvelése kiegészíthető — nézetem szerint — egy további lényeges elemmel, a polgári radikalizmusnak mint társadalomtörténeti tényezőnek relatív talajtalanná válásával, gyakorlati jelentőségének erős csökkenésével. A századelő nagy társadalmi-politikai erjedésének, mely a polgári-demokratikus, majd szocialista forradalomhoz vezetett, három fő mozgatóereje a szo1 Lukács György: Az irodalomtörténeti periodizáció. Magyar irodalom — magyar kultúra. Bp. 1970. 631—644. 1.
