Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)
A HÚSZAS ÉVEK SZOCIALISTA IRODALMÁNAK KÉRDÉSEIBŐL - József Farkas: Íróink a fehérterror idején
Már 1919. augusztus 16-án megjelent az ellenforradalmi Friedrich-kormány 4039/1919 M. E. számú rendelete a gyorsított bűnvádi eljárás bevezetéséről, és az ötös tanácsok felállításáról, 2 amelynek alapelve, hogy a Tanácsköztársaság nem volt állam, hanem a benne részt vevő egyes személyeknek „a polgári társadalom ellen elkövetendő bűncselekmények végrehajtására létrejött szövetség"-e. Ami azt jelentette például, hogy a műkincsek köztulajdonbavétele, vagy az íróknak és művészeknek kiutalt ösztöndíjak stb. a Tanácsköztársaság idején, most közönséges rablásnak vagy lopásnak minősültek. És akit ilyennel gyanúsítottak, azonnal le kellett tartóztatni. Sőt, megjelent a főügyészség felhívása a lakossághoz, hogy minden kommunistagyanús egyént jelentsen fel. A helyzet jellemzésére idézek Váry főállamügyész 1919. szeptemberi, a tömeges letartóztatásokat magyarázó nyilatkozatából: „mindenki ellen megindítandó a bűnvádi eljárás, aki a bolsevista uralom alatt valamilyen magasabb állást, tisztséget, vagy egyéb bizalmi állást viselt, vagy a bolsevista uralom alatt olyan magatartást tanúsított — anélkül, hogy bármiféle tisztséget viselt volna — amelyből azt lehet megállapítani, hogy magát a bolsevista rémuralommal azonosította. A kivételes rendelet pontosan előírja, hogy minden egyén, akit bolsevista bűncselekménnyel gyanúsítani lehet, letartóztatandó. E tömeges letartóztatások tehát törvényes rendelkezésen alapulnak." 3 A törvényesség mezébe öltöző fehérterror az irodalmi életet is igen súlyosan érintette. Számos írót és művészt tartóztattak le, többek között Gábor Andort, Gellért Oszkárt, Häuser Arnoldot, Braun Róbertet, Kassák Lajost, Pogány Kálmánt és Reinitz Bélát. Igen sokan menekültek a letartóztatás elől emigrációba. Elsősorban a kommunista és a baloldali avantgárdé írók kényszerültek erre, mint Balázs Béla, Barta Lajos, Barta Sándor, Gábor Andor, Kassák Lajos — e két utóbbi a börtönből szabadulva —, Komját Aladár, Lengyel József, Franyó Zoltán, Lányi Sarolta, Lukács György és Révai József, hogy csak a legismertebbek nevét említsem. De a terror elől külföldre, elsősorban Bécsbe menekültek szociáldemokrata és haladó polgári írók is, meglehetősen nagy számban, így például Benjámin Ferenc, Farkas Antal, Göndör Ferenc, Az Ember című hetilap szerkesztője, Fényes Samu (a börtönből szabadulva), Hatvány Lajos és sokan mások. Ismeretes, hogy itthon maradt haladó írók állandó zaklatások és megszégyenítő támadások között élnek ; Móricz Zsigmondot csendőrök kísérik be és hat napig fogva tartják, Juhász Gyulát egy nyilvános ülésen szégyenítik meg és brutálisan inzultálják, Babits Mihályt megfosztják egyetemi katedrájától, amelyet a Tanácsköztársaság idején foglalt el, és tanári nyugdíjától is, íme néhány kiragadott példa éppen a legnagyobb írástudók sorsából. És ismeretes, hogy 1920 februárjában ellenforradalmár tisztek elhurcolták és meggyilkolták Somogyi Bélát, a Népszava szerkesztőjét Bacsó Bélával, a lap fiatal munkatársával együtt, amiért leleplező és tiltakozó cikket közölt a fehérterror rémtetteiről. Ebben a légkörben különösen figyelemre méltó, hogy az igazi írók közül mégis csak kevesen — és azok is csak ideiglenesen — hódoltak be az ellenforradalmi terrornak. Épp ellenkezőleg: a félelem és létbizonytalanság légkörében is létrejött a tiltakozás idehaza akkor lehetséges formája, a képes beszéd, az üldözöttek melletti burkolt kiállás, vagy a Tanácsköztársaság idején 2 Rendeletek tára. 1919. 651—656. 1. A magyar joggyakorlatban kivételes eset volt, hogy egy miniszterelnöki rendelet törvényként funkcionáljon. 3 Váry főügyész a kommunista perekről. Az Est, 1919. szeptember 28.
