Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)
SZÖVETSÉGI POLITIKA A HARMINCAS ÉVEKBEN - K. Nagy Magda: A harmincas évek első felének haladó publicisztikájáról
Még a haladó jellegű ,,egység"-törekvések, antifasiszta összefogást igénylő kezdeményezések is kizárólag a „szellem javítása", a jobbak egymásra találása s ennek következtében az alvó ország ,,felrázása" jegyében folytak. Jóakaratú, de téves elképzelés volt, hogy az igazságtalanság és jogtalanság ellen végeredményben csak szellemi síkon lehet csatát nyerni. így az egyre erősödő fasizmus ellen nem jelentett gyakorlatilag számottevő erőt a politikát az irodalom területéről kiűzők bármily nemes erőlködése. Az igaz, hogy sok nemzeti és nemzetközi értéket, írói, művészi alkotást felvonultattak a legjobbak megnyerésére, a jó ügy iránti szövetkezésre, de biztos politikai irányvonal nélkül sok esetben maguk a programadók is iránytű nélküli hajókhoz hasonlóan, ellenséges kikötőkben, idegen felségvizeken találták magukat. Móricz például 1930 januárjában a Nyugat-bán 0 a Nemzeti koncentráció című cikkében oly szélesre tárta a „tehetségek" kapuját, hogy szálló igévé lett a „jöhetnek ezek jobbfelől és balfelől" jelszó. A politikamentes irodalom azonban fából vaskarika. Erre maga Móricz is rájött néhány hónap múlva, miként arra is, hogy Adyhoz s régi „forradalmi" Önmagukhoz nem illő, ha jobbra nyitnak a Nyugat szerkesztői. Különben az élet sem igazolhatta ezt a jelszót, hiszen akkor, amikor a gazdasági világválság épp a munkások, szegényparasztok és törpebirtokosok millióit sújtotta, hol születhetett volna olyan „írózseni", aki süket és vak maradhatott volna az egyre sötétülő magyar ég alatt? Vagy éppenséggel — mint jobboldali — a néptömegek igazi érdeke ellen tudatos írói programot állít!? Bizonytalan volt Móricznak a „nemzeti egység"-törekvése is, mert a politizálását elutasítva: „a Nyugat nem politizál!" — milyen alapon épült volna ez a nemzeti egység? 1930 második felében azonban már a Nyugat szerkesztői, ideológusai — különösen Babits és Móricz — határozott lépést tesznek előre éppen azzal, hogy önmaguktól is számonkérik az új évtized kezdetén, régi harcosságukat, eleven, társadalmat formáló aktivitásukat. A lelkiismeret számadásra készteti a Nyugat köré tömörült baloldali értelmiséget. Ezt a lelkiismeretet kívülről is élesztik, pontosan azzal, hogy apolitikusságukat, elgyávulásukat szemükre vetik más haladó orgánumok. 7 A Nyugat hőskorát idézi Babits például az iránytmutató fontos tanulmányában, 8 amelyben elhatárolja magát a régi, előttük járó konzervatív nemzedéktől, amely — mint írja — „bezárkózva a nemzeti glóbus hazudott örömeibe s ingékony nyugalmába, kedélyes vagy cinikus mosollyal pipaszónál anekdótázott". A húsz év előtti harcos magatartás felemlegetése azonban — úgy érzi — már nem elég, tovább megy egy lépéssel a mába (azaz 1930-ba), s megkérdezi, „megvan-e még az a nagy jogunk, amit a harc adott hajdan e magyar glóbuson, egy világgal való szembenállás? vagy micsoda más jogot szereztünk helyette? . . . hol az irodalmi baloldaliságnak az a nagyszerű értelme, ami megvolt egyszer ? : ' • Babits bölcs kérdései nem irodalmiak, nem is politikai útkeresések, hanem ideológiaiak, s voltaképpen az író lét és nemlét kérdései. A felelet rá azonban sokkal apolitikusabb: „Mi pártpolitikát és osztálypolitikát egyaránt megvetünk" c> Móricz Zsigmond: Nemzeti koncentráció. Nyugat, 1930. 1. sz. 1—2. 1. 7 L. 2. sz. jegyzetet a Nyugat bírálatáról és a 100% 1927. szeptemberi számában Vajda Sándor [Lukács György] Két kísértet kézfogása egy sír felett című cikkét. 8 Babits Mihály: Baloldal és nyugatosság. Nyugat, 1930. II. k. 157—160. 1.
