Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)
SZÖVETSÉGI POLITIKA A HARMINCAS ÉVEKBEN - K. Nagy Magda: A harmincas évek első felének haladó publicisztikájáról
K. NAGY MAGDA A HARMINCAS ÉVEK ELSŐ FELÉNEK HALADÓ PUBLICISZTIKÁJÁRÓL Az 1930-as évek elejének nemzetközi és belső erőviszonyai a gazdasági világválság következtében alapvetően átrendeződtek. A kommunista s más haladó orgánumoknak az egyes társadalmi rétegekben, osztályokban végbement politikai, gazdasági, ideológiai változásokat gondosan mérlegelniük kellett ahhoz, hogy kül- és belpolitikai céljaikat a dolgozó nép minden rétegében tudatosítsák, s a tömegeket mind a politika, mind az irodalom, művészet segítségével igazi érdekeikért harcba vigyék. A KMP ideológusai, írói, publicistái a magyar társadalom osztálystruktúrájának tüzetes vizsgálatához hozzákezdtek ugyan, de ismeretes, hogy ,,a második Tanácsköztársaságért", a proletárdiktatúra közvetlen megvalósításáért kiadott jelszó e cél megvalósítását évekig hátráltatta. A szövetségi politika, sőt a munkásegység létrehozására tett kísérletek elméleti és gyakorlati következetlensége évekig akadályozta az irodalom és a politika viszonyának, s vele az alkotó értelmiség szerepének értékelését. A dolgozó tömegek tudati szintjét figyelembe vevő, s igazi társadalmi érdekekért harcoló, „kiművelt emberfőkért" küzdő irodalom, művészet szükségességét senki sem vonta kétségbe a kommunista vezetők közül, de abban megoszlottak a vélemények, mennyiben függvénye az irodalom a politikának, s hogy milyen mértékben irányíthatja a párt az alkotó művészeket. A marxista szövetségi politikára való törekvés egy-egy legális, vagy féllegális folyóiratban már a harmincas évek legelejétől felbukkan, de „vonallá", egységes követeléssé csak 1935-től, a Komintern VII. kongresszusától válik. A politika és az irodalom jó kapcsolata, egymásra való hatásának termékeny volta — jellemző módon •— csak akkor következett be, amikor a KMP hozzákezdett az éveken át húzódó szektás politikai elmélet és gyakorlat felszámolásához. Amikor a fasizmus igazi természetét kezdték felismerni, konkrét megjelenési formáját pedig összevethették a német, olasz és más országokban más-más képet mutató fasiszta ideológiákkal, szervezetekkel. A helyes, marxista irodalomszemlélet kialakításához elsődleges követelményként a merev politikai célkitűzéseken kellett változtatni. Ehhez pedig szembe kellett nézniük a munkásegység kérdésével, s ki kellett alakítaniuk a más dolgozó rétegek — elsősorban a parasztság —, majd ezen osztályokat képviselő értelmiség megnyerésének elméleti és gyakorlati feltételeit. Egyszóval, az antifasiszta demokrácia érdekében ez a tevékenység a harmincas évek első felében a politika síkján éppúgy zajlott, mint az irodalmi publicisztika terén. A szocializmus eszméjét célként valló és vállaló ideológusok, írók, kritikusok igen sok oldalról közelítették meg azt az egyetlen kérdést, milyen szerepet tölthet be a haladó irodalom a fasizmus elleni harcban? S egyáltalán beállhat-e az író a politikai mozgalmakba, s főleg ott milyen szerep illetheti meg? 127
