Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)

RADNÓTI-PROBLÉMÁK - Melczer Tibor: Szocialista ihletettség a kései Radnóti-versekben

tavaszán a forradalmat, mint közvetlen célt? Tény azonban, hogy tiltakozó szavát messzire akarta hallatni. A verset közzéteszi 1942 nyarán a Költészet című időszakos versfolyóiratban, s egy év múlva a Népszavá-nál kísérletezik az újraközléssel, cenzurális okok miatt hasztalanul. De mért nem mindjárt a Népszavó-val kísérletezett? (Ha eleve mozgalmi versnek szánja, bizonnyal ott kísérletezik először.) Talán azért, amiért a mozgalmi motívumok is várattak újbóli megjelenésükre 1943-ig. S ennek oka elsődlegesen nem a népfrontpolitikában, pártintenciókban stb. rejlik, sokkal inkább azokban a kataklizmákban, amelyeken a költő 1942—43-ban keresztülment. 1942 augusztusában vonult be második munkaszolgálatára, a Nagyvárad melletti Élesdre. Ortutaynak szóló levele tanúsága szerint fizikailag és lelkileg is nehezebben viseli, mint az 1940-es erdélyi raboskodást. Élesdről novemberben Hatvan mellé, Nagy telekmajorra parancsolják. A hatvani cukorgyárban lapátolja a szenet és cipeli a cukorzsákokat. A helyzet rettenés lehetett — és ez már Radnóti állítása —, tanulságos. Vas István idézi a költő naplójából: „Tanulságos út a Lajos báró vacsoráitól a gyári munkaszolgálatig, a Hatvanyak gyárában", jegyezte föl, és még ezt is: „Lám, miből tellett a modern magyar irodalom támogatására — morgóm —, és örülök, hogy soha nem kaptam semmit Hatvány Lajostól." És nemcsak Hatvány ellen érzett együtt a munkásokkal, hanem mikor egyikük, sorsán szánakozva, egy nagyobb cukordarabot adott neki, akkor még ezt is megjegyezte: ezek antiszemiták? Hatvan után Angyalföld következett, a ládagyár, ahol lövedékládákat kellett készítenie, napi tíz órán keresztül. E munkaszolgálata is rettenetes lehetett — a legborzalmasabb őt ért ekkori atrocitásról Ortutay számolt be egy 1943-as Radnóti-levél kapcsán. De mint Hatvanban, bizonnyal itt sem a kétkezi munkásokban kellett csalatkoznia. Sőt. Hisz, ha nem így lett volna, akkor aligha tudta volna őket 1943 novemberében ilyen közelről és ilyen azonosulással ábrázolni, ahogy addig, „legvérmesebb forradalmi korszakában" sem, soha. „de megtanulta, hogy fegyver s szerszám a toll, / s ugyancsak nyaktörő az, ha méltón peng a lant, / s hogy eljut így is ő mindenhová, ahol / mezitlen él a szándék és perzsel a kaland. / / És míg tollára dől, a gyermekekre gondol, / és nincs nehéz szivében most semmiféle gőg, / mert értük dolgozik, akár a néma portól / csikorgó gyárban élők s műhelyben görnyedők." Vagy idézzünk-é a Nem tudhatom.. .-ból? „a házfalakról csorgó vöröslő fájdalom" országában néki „mit rejt e térkép?" „szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát; ... a dolgozót is, ki dolgáért remeg, / erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat, / a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat, / s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem, / az bakterház s a bakter előtte áll s üzen, / piros zászló kezében, körötte sok gyerek, /sa gyárak udvarában komondor hempereg; ..." S a dolgozók, a nép e kicsiny világa után, a nagy, egyetemes fohász közepette: „de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen, / és csecsszopók, akikben megnő az értelem, / világit bennük, őrzik ..." S, aki így lát mindent, az belülről, hazulról hallat minden múltra utaló zokszót, és minden jövendőnek szóló hitet: „a dolgozók nehézkes népe feldobott, — / csodálatos roncsát a szörnyű tenger, / hü voltál hozzá s hozzád az kegyetlen, / de megtanul majd s többé nem felejt el. / /S ha megtanult, úgy látja, ahogy te, / a külvárost, a tájat, társait; / mindegy, koporsót, korsót mond a kép, / vagy tűzfalat, mert minden arra int: »Ember vigyázz, figyeld meg jól világod: / ez volt a múlt, emez a vad jelen, — / hordozd szivedben. Éld e rossz világot / és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte, / hogy más legyen.«" S ezt már az a költő mondja, aki a jövőbe lát, és megpillant egy,