Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)

RADNÓTI-PROBLÉMÁK - Baróti Dezső: Két Radnóti-vers

A negyedik strófában ezután mindössze a vékonyka sáron megjelenő kutyák lábnyoma reális, azaz esetleg a valóságban is fellelhető eleme a tájnak. A lábnyomhoz társuló gyászos paszomány egyszerű metaforája ugyan még nem rína ki a régebbi, mondjuk talán így, a tizenkilencedik századra jellemző költészet szótárából. Ezt követően azonban bonyolultabb képsorozat bontakozik ki előttünk. A paszományhoz ugyanis (amely már maga a kutyák lábnyomának metaforája) a lánc metaforája csatlakozik, s ez a lánc (de némiképp a véle metaforaszerűen azonosítható kutyalábnyomok és a gyászos paszomány is) „köti össze fa, madár és szél szipogó ijedelmét". . . Az ilyen, egész egy strófát betöltő bonyolult metaforák, még szabatosabban metaforikus strófák, a modern költészet közismert eszközei közé tartoznak. Különösen az expresszionizmus és a szürrealizmus szeretett élni velük. Legfőbb sajátosságuk az, hogy míg a korábbi lírában a metafora a „mint" kötőszó elhagyásával összevont, tömörített hasonlat, és ezzel általában a két összehasonlított tag valamilyen kapcsolatát is feltételezi. Az avantgárdé esztétikája viszont hajlamos volt arra, hogy a metaforát hagyományos formájával ellentétben mintegy „ellenhasonlat"-nak fogja fel, azt tartotta, hogy hatása, sőt valóságértéke az összevont tagok távolságának nagyságán alapul. A Táj, változással metaforái közül különösen a negyedik, erősen metaforikus jellegű strófa képviseli ezt a típust, a lábnyom és a paszomány, vagy a paszomány és lánc valóban egymástól távollévő fogalmakat összekapcsoló szokatlansága ,s ennek megfelelően eredetisége miatt is figyelmet ébresztő képsorozat. Egy kis elmélyedéssel nem nehéz felismernünk, hogy a kutya, a lábnyom, a paszomány és a lánc képének összevonása mégsem önkényes. Következetesen végiggondolt vizuális, sőt logikai kapcsolat van közöttük. A sáros talajon végigszaladó kutyák lábnyoma a rátekintő szem számára is szalagszerű s ezért könnyen asszociálható hozzá a szintén szalagszerű paszomány. Ez utóbbi viszont (de már a lábnyomok sorozata is) a lánchoz hasonlóan terjed szét a térben. Metafora nélkül akár azt is mondhatnánk, hogy a kutyák lábnyoma olyan, mint egy paszomány, s ez utóbbi olyan, mint egy lánc. A három fogalom emellett logikai kapcsolatba is hozható egymással Az előző strófáknak az utolsó felé mutató s így az előrejelzés bonyolult funkcióját is betöltő marsoló záporával és motozó tájával együtt — amint erre előttünk már Bori Imre is felfigyelt — az erőszakszervek, a csendőrök és börtönök és egyéb hasonló kopók világára utal, s így a szóhangulat eszközeivel is előkészíti a mindössze két tárgyilagos sorból álló utolsó, az egészet lezáró és értelmező szövegegységet: két csendőr, kiket árnyékuk kísért, jött a szántáson tollasán által. A kakastollas csendőrök képe Radnóti régebbi verseiben is felbukkant, így a nem sokkal az 1931-es statárium után megszületett Tél, továbbá a Betyárok verse soraiban. 1933 márciusában, amikor a Táj, változással-t írta, Gömbös Gyula miniszterelnöksége óta a munkásmegmozdulások ellen alkalmazott erőszak egyre erőteljesebbé válásának hatására jelentek meg nála. Nem véletlen, hogy a növekvő erőszakról épp a csendőrök képének felidézésével beszél. Budapest környékén ebben az időben rendszerint csendőrök zavarták meg a kirándulások ürügyén szervezett illegális kirándulásokat, s tollaik cikáztak a Szeged környéki tanyákon is. Magam is jól emlékszem rá (ez volt az első ilyen kalandom), hogy az egyik falujáró utunk során néhányunkat, köztük Radnóti