Illés László szerk.: Irodalom és múzeum. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 11. Népművelési Propaganda Iroda Kiadó,Budapest, 1974)

I. A MÚZEUM GYŰJTEMÉNYEIRŐL - Hangtár - Kabdebó Lóránt: A hangtár szerepe az irodalmi muzeológiában

A hangtár műhelymunkája tehát éppen ennek a gyűjtőmunkának a megszervezését jelenti. Állandó munkatársi kapcsolat létesítését egyrészt íróinkkal és íróink irodalomtörténész barátaival, famulusaival, másrészt irodalomtörténeti nagyságaink kutatóival, emlékeik megbízható és alapos gyűjtőivel. Szervezetileg pedig ennek a kutatómunkának irányítóival: az MTA Irodalomtudományi Intézetével és egyetemeink irodalomtörténeti tanszékeivel. De a gyűjtőmunka bázisát ki lehet és ki kell terjesztenünk az érdeklődő nagyközönségre is. Hiszen nemegyszer kapunk értesítést: emlékeiket el szándékoznak mondani olyan emberek, akik valaha valamilyen kapcsolatban állottak egy-egy nagy írónkkal. így jelentkezett nemrég József Attila Siesta-szanatóriumbeli ápolónője, és az ő emlékezésének felvétele után még egy társa. A két ápolónő régóta levelezésben áll egymással, és így tudatta egyik a másikkal, hogy ő már elmondta emlékeit. És nemcsak az önként jelentkezőkre számíthatunk, de a helyismereti szakkörök, a helytörténeti kutatás fellendülésével, vidéken működő pedagógusaink is találkozhatnak nemegyszer megörökítésre váró jelentős emlékekkel. Hasonlóképpen segítségére lehetnénk a szakdolgozataikat készítő tanárjelölteknek. Egyegy részletkérdés felderítése során bizonyára fontos emlékeket gyűjthetnének. És ez a kiterjedt műhelymunka nemcsak a múzeum hangtárának gyűjteményét gyarapítaná. Közönséget jelentene számunkra: a tudományos körök figyelmén kívül a gyűjtőmunkában részt vevők állandó jelenlétét, a múzeumot országosan is népszerűsítő segítségét. És még egyre törekedni kell: a gyűjtőmunkában velünk együttműködő közönség megnyerése mellett íróink rokonszenvének elnyerésére. Ne csak valamilyen konzerváló üzemet, ne csak a „halhatatlanságukat'' lássák a múzeumban, különösen annak leginkább személytelenítő, gépesített részlegében, a hangtárban. Tekintsék emlékezéseik, műértelmezéseik, felolvasásaik megörökítését a közönségükkel való kapcsolatteremtés egy speciális, de jellegzetes válfajának, személyes jelenlétük egyik biztosítójának. Hiszen ezek a felvételek — eltérően a rádió időben és kidolgozottságban gondolkozó műsorszerkesztésétől — kozmetikázás nélkül rögzítik gesztusaikat, beszédmodorukat, mondatszerkesztési mechanizmusukat, gondolkodásmódjuk jellegzetes felépítettségét. Azt a közvetlenséget, amelyet Eckerman becsületes pontossága sem tudott emlékezetben tartani, és amelyet Szabó Lőrinc gyorsírásos jegyzetei sem tudtak követni. Az irodalmi muzeológia legfiatalabb ágazatának, a hangarchiválásnak első lépéseit tesszük meg mindezzel. Igényeink, terveink jóval megelőzik jelenlegi lehetőségeinket. Maga az osztály pár éve alakult, majd önállósodott Vezér Erzsébet, a neves Ady-kutató vezetésével és Tóbiás Áron, a hazai irodalmi hangarchiválás egyik úttörőjének közreműködésével. A Hangtár a Petőfi Irodalmi Múzeum legfiatalabb gyűjteménye, és külföldi társintézményeink körében is egyedülálló vállalkozás. 1972-ben a Hangtár munkáját, munkatársi körét átszerveztük, elkészült gyűjtőkörének, nyilvántartási és tárolási rendjének pontos körülírása és a technikai berendezés korszerűsítése. Jelenleg kb. 700 szalagon több mint 1500 felvételt tárolunk. Felvételeink technikai minősége a legutóbbi időben fokozatosan javult, a tárolás és konzerválás technikai problémái továbbra is megoldásra várnak. A hangtár néhány főnyi személyzete egy, berendezéseket építő és karbantartó, másodállásban foglalkoztatott technikussal együtt igyekszik egyensúlyba hozni a gyűjtés, feldolgozás és konzerválás hármas feladatát.