V. Nyilassy Vilma szerk.: 1823–1973 Petőfi (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 10. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1973)
SOLT ANDOR: Amikor Petőfi statiszta volt... — Két hónap a Pesti Magyar Színház történetéből
az egészet igen tarka s néhol a bohóczságig vitt quodlibetnek neveznők; egyenes menetel, egyszerűség s a klasszicitás egyéb bélyegei csak itt-ott és csak távolról láthatók." 73 De már Toldy minden megszorítás nélkül dicsérte a Keant („Az új francia iskola minden jó tulajdonságaival bíró darab, annak túlsága nélkül; változatos és gazdag, tökéletes oeconomiával s kerek; a kivitelben részletes, de hosszadalmak nélkül ; pikant helyzetekkel teli, de ezek valók úgy, mint a characterek; az egész pedig nyugtatólag motiváló minden részeiben.") 7 ' 1 Bajza pedig egyenesen „mesterműnek" nevezte.' 0 Igazuk is volt: Dumas valamennyi drámája közül egyedül ez tartotta fenn magát a színpadon napjainkig; Párizsban legutóbb, az 50-es években J. P. Sartre feldolgozásában újították fel. A Kean — akárcsak Deinhardstein vígjátéka, a Garrick Bristolban — művész-dráma. Amíg azonban az osztrák író darabjában Garrick csak egy mulatságos anekdota hőse, Dumas drámája teljes mélységében, mind társadalmi, mind erkölcsi-lélektani vonatkozásában veti fel és ábrázolja a nagy színészegyéniség, általában a színészsors problematikáját. Dumas a nagy romantikus Shakespeareinterpretátort egy kettős konfliktus hőseként mutatja be: Keannak nemcsak a „komédiást" sújtó társadalmi előítélettel kell megküzdenie, hanem a lelkében lakozó „démonnal": önnön zsenialitásával is, amely nagyszerű alkotásokra képesíti, de ugyanakkor féktelen, kicsapongó életmódba, veszélyes kalandokba sodorja, sőt majdnem a tébolyba kergeti. Megállja helyét a harcban, de ezért nagy árat fizet: el kell hagynia sikereinek színhelyét: a Drury Lane színházat, sőt hazáját, Angliát is, és tudomásul kell vennie, hogy az előkelő Helena iránt érzett szerelme teljesen reménytelen. Kean Amerikába utazik, hogy az új világban — ahol Dumas és kortársainak elképzelése szerint demokrácia uralkodik — új életet kezdjen. De nem egyedül száll hajóra: útjára elkíséri a tiszta lelkű, a művészetért önzetlenül rajongó Damby Anna és Salamon, a súgó — az igaz szerelem és a jóban-rosszban kitartó igaz kartársiasság lesz a tragikus csalódás és meghasonlás után önmagára eszmélő művész további életének biztos támasza. Utoljára hagytuk a két hónap repertoárjának legértékesebb darabjait. Ismertetésükre nincs szükség, csupán néhány színháztörténeti adat megemlítésével igyekszünk őket is elhelyezni az összképben. Az Emilia Galotti és A messzinai menyasszony (Szenvey József fordításában sajátságos módon „hölgy"-gyé torzítva) műsoron tartásával a színház a régebbi magyar színi kultúra legnemesebb hagyományait folytatta. Lessing drámája már a század elején meghonosodott a magyarországi színpadokon (első előadása Kolozsvár, 1804), s a második pesti színtársult 1809 és 1814 között hétszer játszotta, ami abban az időben tisztes sikernek számított. Ám amilyen mértékben terjedt el és hódított a romantikus ízlés, úgy csökkent a darab vonzóereje; a 30-as években már üres ház előtt játszották, s a közönség ítéletét a kritika is szentesítette. 1836-ban a Honművész még úgy írt róla, hogy „Lessingnek egyik legjobb műve, ámbár a sok beszédük s kevés cselekményük, némileg untatok, de szépen írottak közé tartozik, mindenkor a jobb színdarabokhoz számláltatik." 71 ' Egy évre rá ugyanez a lap csak annyit mond a drámáról, hogy „száraz", 1839-ben pedig a 73 Hasznos Mulatságok 1838. II. félév 3. sz. július 11. 24. — Egy fél év múlva azonban már ezt olvashatjuk ugyanebben a lapban: „Az egészen francia szellemű s való lángésszel szerkesztett (!) mű még mindig köztetszésben részesül s méltán." (1839. I. félév 11. sz. február 6. 39.) 74 Athenaeum 1838. I. félév 19. sz. március 8. 302. h. 75 BAJZA JÓZSEF: i. m. V. k. 182. 76 Honművész 1836. 61. sz. július 31. 485.
