V. Nyilassy Vilma szerk.: 1823–1973 Petőfi (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 10. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1973)

SOLT ANDOR: Amikor Petőfi statiszta volt... — Két hónap a Pesti Magyar Színház történetéből

zsebkönyvben, de többen lehettek, mert az egyes munkakörök közt ilyennel is találkozhatunk: „Néma személyek vezetői: Lencsik, Sipos István, Szukovics, Tóth József." Ezek egyike volt tehát Rónai-Petőfi közvetlen főnöke. Megemlít­hetjük, hogy a kardalosok közt volt az a Szabó József (1816—1875), akinek társulatához Petőfi 1842-ben Székesfehérvárott színésznek állt. Érdekes volna tudnunk, kinek a hatáskörébe tartozott a statiszták felvétele és elbocsátása, s milyen díjazásban részesültek. Sajnos, a színház iratai a második világháborúban és 1958-ban elégtek, így e tekintetben puszta találgatásokra vagyunk utalva. Valószínű, hogy a statiszták alkalmazásának ügyében valamelyik rendező intéz­kedett; hogy munkájukért csak krajcárokat kaptak, azt költőnk nyomorúságos helyzete bizonyítja. ­Petőfi szerencsés időszakban került a színházhoz: Kántorné, Déryné és Megyeri kivételével'-' 0 ott találhatta az akkori magyar színi világ legjobb erőit. A legidősebbek — Balog István (52) 2Í , Udvarhelyi Miklós (49), Szilágyi Pál (45), Szentpétery Zsigmond (41), Telepy György (42), s a nők közül, akik az akkori szokás szerint egészen fiatalon, sokszor mint gyermekszínészek kezdték pályá­jukat, Kovácsné Csávássy-Fekete Mária (37), Komlóssyné Czagányi Erzsébet (34) — annak idején végigküzdötték a vándorlások hősi korszakát. Alkalmilag szer­vezkedő és gyorsan széthulló truppokban járták az országot; vendégfogadók termében, kocsiszínekben, rögtönzött színpadon játszottak, többnyire silány né­met darabokat, és még silányabb magyar utánzataikat; sokat nélkülöztek, nem­egyszer nyomorogtak. S ami talán ennél is súlyosabban esett latba: a maradiak szemében — s ők alkották feudális társadalmunk többségét — deklasszált ele­meknek számítottak. De fanatikusan hittek küldetésükben, s ez erőt adott az anyagi nehézségek, a részvétlenség, a gúny és a megvetés elviselésére. A legfiatalabbak mindezt már csak hírből ismerték. Laborfalvy Róza (22), Szigligeti Ede (25), Egressy Benjamin (26) pályafutásukat a Budai Színtársulatnál (1833—1837) kezdték, amely sok tekintetben a Pesti Magyar Színház elődjének tekinthető; Komlóssy Ida (14!), Miskolczy Júlia (18?), meg éppen itt léptek elő­ször színpadra. A pályájuk delelőjét elért vagy már azon túljutott „öregek" és a fiatal kezdők csoportja között találjuk a Pesti Magyar Színházban a második nemze­dékhez tartozó Bartha Jánost (41), Szerdahelyi Józsefet (35), Lendvay Mártont (32), Egressy Gábort (31), László Józsefet (31), Fáncsy Lajost (30), Bartháné Mesz­lényi Annát (26) és Lendvayné Hivatal Anikót (25). Általában tízéves színészi múlt állt mögöttük; vándorszínészek nem vagy csak egészen rövid ideig voltak, működésüket a legnagyobb vidéki városok (Kolozsvár, Kassa, Székesfehérvár) állandónak mondható, viszonylag magas színvonalon álló társulatainál kezdték. Most, 1839-ben ugyan még nem bontakozott ki művészetük a maga teljességében, de máris ők voltak a színház legtekintélyesebb, legünnepeltebb protagonistái. 20 Kántorné sohasem lépett fel a Pesti Magyar Színházban. A 46 éves Déryné már öregnek számított, s lassanként háttérbe szorult, főleg a végletekig favorizált Schodelné mellett; ezért 1838 októberében megvált a színháztól, s Kassára, onnét pedig Kolozsvárra szerződött. Megyeri február elején vidéki vendégszereplésre utazott. A tintásüveg keletkezésével kapcsolatban annak feltételezése, hogy Petőfi statiszta korából személyesen is ismerte a híres komikust (PÁNDI PAL: Petőfi. A költő útja 1844 végéig. Bpest, 1961. 541.), tehát nem állja meg a helyét. — Tévedés a kritikai kiadásban olvasható az a megjegyzés is, hogy „Petőfi statiszta korában megismerhette G AAL JÓZSEF Szerelem és champagneí c. vígjátékát." PÖM. V. k. 204. Gaal vígjátékát 1839 folyamán csak egyszer: június 20-án adták. 21 A zárójelbe tett szám az életkort jelenti.

Next

/
Oldalképek
Tartalom