V. Nyilassy Vilma szerk.: 1823–1973 Petőfi (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 10. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1973)
VAYERNÉ ZIBOLEN ÁGNES: Ismeretlen Orlai Petrich-festmény Petőfi otthonából — Petőfi lefoglalt képeinek sorsa
Ugyanúgy nem találjuk annak magyarázatát sem, hogy cikkében három tájképolajfestményről beszél, hiszen a Kotaszek-féle tételes jegyzékben csupán egyetlen olajfestésű tájképről találunk említést, arról, melyet új felfedezésünkben azonosítottunk. És bár a sok huzavona és hurcolkodás során kézről-kézre kerültek Petőfi képei, az első jegyzék együttes 68-as darabszáma után, a tételes felsorolás ismét pontosan 68 darabot említ. 11 Szendrey Júlia 1850. július 22-től kezdve 1851. február 19-ig három beadványban kérte az ügyészségen maradt ingóságainak visszaadását, azzal az indokolással, hogy azokat kizárólag az ő hozományából vásárolták és a továbbiakban arra is hivatkozva, hogy az eljárás amúgy is jogtalan volt, hiszen férjére a vagyonelkobzást sohasem mondták ki. Hosszú huzavona után ügyét végre rendezni kezdték. Képeinek nagy részét 1851. május 31-én megbízottja, Gyurits Antal át is vette a következő szövegű elismervény ellenében: „Az ezen jegyzékben foglalt hangjegyeket és képeket azoknak kivételével, mellyek veres plajbásszal kijelelvék, Petőfiné asszonyság részére mai napon átvettem". 12 Már az eredeti jegyzék sem volt pontos, hiszen például a 31. tétel — ezt Mezősi Károly is megjegyzi cikkében — önmagában 25 Verschiedene Zeichnungsstücke-t foglalt magában, de hasonlóan nagyvonalú a 30. tétel is a maga szövegével: „13 Stück Verschiedene Lithographie Porträts". Végtelenül nehéz volt tehát áttekinteni az átvevőnek, hogy a lefoglalt képeket — a pirossal jelzettek kivételével — mind visszakapja-e. Pirossal, mint tudjuk, a francia forradalmárok kőrajzú portréit jelölték meg: Vergniaud, Merlin de Thionville, Roland. Desmoulins, Danton, Robespierre, Ch. Lameth és St. Just arcképét. Egy évvel később, 1852-ben, ezeket is visszaadták Júliának, azzal a kikötéssel, hogy csak saját könyvtárában tarthatja őket. A nyolc pirossal jelzetten kívül másik nyolcat is felsorol az elismervény — Condorcet, Tallien, P, J. Béranger, A. Lameth, Lafayette, Petion, Marat, David képeit — mely a litográfiákat tévesen „aczélba metszett arczképek"-ként említi. Ez az újabb nyolc, véleményünk szerint, szemben Mezősi Károly feltételezésével, aki a 25 kézirajz tételéhez számítja őket, a 30. tételhez, a 13 darab Verschiedene Lithographie Porträtshoz tartozott. A képek ügyének elhúzódásával lehetőség nyílott arra, hogy Orlai kis festménye az ügyésznél maradjon önkényes emlékül, de pozitíven értékelhető késedelmes magatartása arra is magyarázatot adhat, hogy Júlia tudtával, hálája lerovásául került birtokába. Gerő József idézett tanulmányában kísérletet sem tett arra, hogy az általa elképzelt otthont összevesse Orlai Petrich Soma „Petőfi dolgozószobájában" című festménnyel, illetve az azonos címet viselő két festménnyel. Sokat foglalkozott velük azonban később Várkonyi Nándor 13 , arra keresvén választ, hogy a két változat közül melyik készült élet után és melyik később, műteremben? Orlai e festményein nem Petőfi ábrázolása az izgalmas, hiszen valójában egy felfogás, egy kialakult és Orlai portréiból ismeretes séma ismétléseiről van szó, hanem, hogy otthonának hiteles részletét örökítette meg. Láttuk, hogy a mezőberényi kép is két változatban készült, s a logikus sorrendet az első munka jobb kvalitása is igazolja. Jelen esetben is ebből kell kiindulnunk, bár a két variáció közül az egyik lappang és rendelkezésre álló reprodukciója természetszerűen nem konfrontálható teljes értékűen a meglévő képpel. És éppen 11 9. sz. alatt id. h. 12 9. sz. alatt id. h. 13 VÁRKONYI NÁNDOR: Az üstökös csóvája, Pécs, 1957.
