V. Nyilassy Vilma szerk.: 1823–1973 Petőfi (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 10. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1973)
MARTINKÓ ANDRÁS: Alkotásmód és kronológia
mennydörgésről beszél, — ezt pedig bármennyire „odanéz" az ember, az év elején, március 10-e előtt nagyon ritkán lát. Viszont könnyen elképzelhető, hogy a Fönséges éj keserű poénje az alkotásfolyamat visszafelé forgatásával alkotta a nyári éji hangulatot („Harmat csillog a gyep bársonyán, / Bokor sátrában zeng a csalogány"). Ugyanakkor bizonyára a természeti realitás — a kezdődő kitavaszodás— impulzusa hat a Minden virágnak ... indításában: „Minden virágnak, minden kis fűszálnak / Jut a napból, ha nem több, egy sugár", s még tovább megy a természeti környezet „tavaszításában" az Elhagytam én a várost. . . („Vidám vagy, oh természet"), mely már „Szép harmatos füvek"-et, „lágy rózsalevelek"-et emleget — s valóban a vers 1846. ápr. 10-e után keletkezett, akárcsak az Erdőben 2 ", melynek jelzései a zöld sátoros erdő, virágok, madarak, méhek a záportól „nyílsebesen" rohanó patak stb. A szomszédságukba sorolt s hasonlóképp „1846. ápr. 10—24." keltezést viselő Mint felhők a nyári égen ..., bár Ferenczi is (i. h.), a PÖM (II. 364) is egyidősnek állítja az előbbiekkel — ha csak valamennyire is igaz az asszociációs elvünk — „gyanús": nyári ég, záporeső, villám, égő napsugár a képi asszociáció és gondolattárgyasítás nyelvi nyersanyaga. A magam részéről föltétlenül későbbre helyezném, ahogy a Zöldleveles fehér . . . indító párhuzam-impulzusa „Virágos akácfa") szintén április végénél valamivel későbbre mutat (az akác ti. később virágzik .. .). Szándékosan időztem hosszasan éppen a Felhőknél (s az ezt közvetlenül megelőző és követő verseknél), mivel ezeknek erős, jellegadó gondolatisága — elvben — akár teljesen nélkülözheti a külső és belső világnak azt a sajátos, petőfies asszociációját, melyet annyi sok vers esetében tényként kell elfogadnunk és a pontosabb kronológiában tekintetbe kell vennünk. Petőfinek az 1846 tavaszától induló, újból extravertáltabb költészetében az efféle jelzések természetesen sokkal gyakrabban, sokkal magától értetődöttebben jelentkeznek, ám éppen 1846 szeptemberétől más külső: életrajzi, társadalom- és politikatörténeti, földrajzi stb. adatok nagyon megkönnyítik a szinte napra szóló keltezés lehetőségét úgy, hogy viszonylag ritkábban kell az előzőkben tárgyalt jelzések támogatását igénybe venni. Egészen figyelmen kívül hagyni azonban itt sem tanácsos . . . Végül még azt az esetet említem meg, amikor Petőfinek egy évszakot, időjárást, természeti jelenséget idéző verse a kronológia szempontjából legalább arra bizonyíték, hogy mindez nem most van. Már 1843 végén egyik versében így beszél: „Emegy majd a tavasz, menjen el" (Nem megyek én innen sehova . . .) és még explicitebben a Nem csoda, ha újra élek . . .-ben: „Majd ha friss virágokat / Hint a tavasz fürteidre, / Dalnokod meglátogat. / Én leszek az első fecske, / Mely tihozzátok röpül" — amiből (ha más, pontosabb kronológiai fogódzó nem lenne) annyi kiderülne, hogy most nem tavasz van. ... De nem folytatom. Valaki még azt gondolná, hogy Petőfit a legnagyobb meteorológus költőnek akarom kikiáltani. Pedig nem erről van szó: arról, hogy amiként Petőfi egy volt a néppel, a nemzettel, egy a korával, korának társadalmával s költészete mindezekhez ezer és ezer szállal kapcsolódik, — ugyanúgy egy volt ő az őt körülvevő fizikai világgal, környezettel is, s költészete ezekhez is magától értődőén kapcsolódik. E kapcsolatok a vizsgálódás, elemzés más és más céljait szolgálhatják: az elmondottakkal azt akartuk igazolni, hogy szolgálhatják a pontosabb kronológiát is. '-'0 FERENCZI ZOLTÁN: i. m. II. k. 250.
