V. Nyilassy Vilma szerk.: 1823–1973 Petőfi (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 10. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1973)
MARTINKÓ ANDRÁS: Alkotásmód és kronológia
valóban 1843 márciusában Kecskeméten tisztázta le, talán valamelyest igazított is rajta, de költeményének lényegében készen kellett lennie 1842 őszén: amikor jött az ősz, s ment a gólya már, azaz szeptemberben. Hasonlóképpen bizonyosan túlságosan tág időmeghatározás az ,,1843. júl.—aug." az Érik a gabona .. .-hoz: születési dátum csak június vége, július legeleje lehet, közvetlenül az aratás előtt („Hétfőn virradóra / Aratásba kapok.") Lám, a meglehetős pontossággal (1844. június vége) datálható Elvennélek, csak adnának . . . kezdetű versben — látszólag merően esetleges metaforaként — ez áll: „Miért nem termettem búzának!/Aratás van, most levágnának." — Mindezt (s az előzőkben mondottakat is) figyelembe véve, legalábbis gyanúsnak kell találnunk — többek közt — az Esik, esik, esik .. .-nek 1844. decemberre való keltezését. Igaz: itt egy érzelmi-lelki történés s egy külső fizikai történés formailag következetes párhuzama önkényesen is bevonhatott a paralelizmusba egyes külső jegyeket, mégis nagyon valószínűtlen, hogy a külső fizikai-természeti világból Petőfi decemberben az esőt, villámlást s megnnydörgést vegye paralel valóságnak. A versnek az év végére való helyezése csak Petőfi kötetrendjéből, kötet-ritmusából ered: mint szóltunk már róla, ő az 1844. évi versek vége felé (de nem a legvégére) egy csokor „népdalt" tett (Katona vagyok én . . ., Nem tesz föl a lyány magában egyebet. . ., Fényes csillag . . ., Gyere, lovam!. . ., Boldog éjjel, Szerelem, szerelem . . .), köztük versünket is: ezeket a kiadások — a legutolsó PÖM is — mind decemberre keltezik, holott egyiknek-másiknak impulzus-valósága (pl. „Boldog éjjel! együtt vagyok rózsámmal, / A kis kertben mulatozunk egymással" stb.) éppen nem decemberre mutat, — azonkívül ezzel a keltezéssel 21 (!) vers jut 1844 decemberére, ami talán mégis sok . . . Mindezzel azt is akarom mondani, hogy Petőfinek metaforikus, képi és hasonlati alapjai sem csak úgy a képzeletből előrángatottak, hanem a hasonló primátusán, fizikai realitásán alapulnak. Ennek ugyan néha ellentmondani látszanak némely megoldások, mint például egy nyári versben egy őszi realitás emlegetése: „Ismét magyar lett a magyar. / Bilincsét összetörte, / Mint ősszel a száraz levél, / Csörögve hull a földre!" (Ismét magyar lett a magyar. . . Megj. 1848. aug. 6.). De ez a kép tulajdonképpen csak felelevenítése egy korábbinak, melynek keretében száraz lomb — bilincs — csörgés az őszi természet realitásából született. Az Erdélyben ezt mondja: — de (1846) október végén: „Csörögnek a fák száraz lombjai, / Mint rab kezén a megrázott bilincs"! Piroslik a kecskerágó ... A verset a kiadások — részben Petőfi nyomán, kinek a kötetritmus, illetve a kevésbé termékeny szakaszok kitöltése érdekében végzett átrendező elvéről már ismételten szóltunk — 1845. febr.-márc.-ra keltezik. Bizonyos pedig, hogy a szemléleti impulzív anyag: a kecskerágó piros toktermésének megjelenése és a kutya megellése a szőlő árkában, de különösen a „románc" (így jelölte a vers műfaját Petőfi) indító sora: „Piroslik a kecskerágó / Szőlő árka mellett" annyira független a vers tartalmi s képi mondanivalójától, hogy csak mint reális szemlélet kerülhetett bele a versbe, — ám a másikkal együtt, nem illik bele ebbe az évszakba. De — akárcsak a közvetlen szomszédságába sorolt Gyors a madár, gyors a szélvész . . . nem illik bele a Cipruslombok élményciklusába sem. Lehet, hogy a ciklusban sok a „negély", az erőltetett bánat, az erőszakolt kétségbeesés — bár még ez sem bizonyos —, egy költő számára azonban a szerep is élet, valóság, s ezek a versek az 1845. január-márciusi „szerepbe" nem illenek bele. Azt a lírai képmutatást mégsem lehet Petőfiről feltételezni, hogy még szerepéhez is hűtlenné vált volna, s nagy suttyomban derűs, hetyke, kihívó, népdalokat, románcokat írt Etelke friss sírja fölött. 3 Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve. 3:i
