V. Nyilassy Vilma szerk.: 1823–1973 Petőfi (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 10. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1973)
MARTINKÓ ANDRÁS: Alkotásmód és kronológia
áttétel nélküli valóságában. Imre Lajos a Beregszászra s 1847. július 12-re datált Meleg dél van... c. kis remekben „feltétlenül hiteles"-nek érzi a nyári képet, de a fejét kedvese ölébe hajtó, pihenő gulyásbojtárt már nem. „A kis életkép csupán az ellentét miatt született meg; így teljes és hiteles a magyar nyár hangulata. A mezei idill az erős motívum a versben .. ," 13 Szerintem a valóságos szemlélet a legerősebb motívum, s nagyon is lehetségesnek tartom, hogy akár ott, akkor, akár máskor a gulyásbojtár is reális és szerves elemévé vált a „meleg dél"-nek. Ha az idill volna a központi mondanivaló, nem juttatna a költő két versszakot a „meleg dél"-nek s csak egyet az idillnek. Petőfi nem a belső lelki világhoz idomítja a külsőt, hanem — bizonyíthatóan! — általában valami reális, valóságos külső mozzanat mint impulzus indítja meg az alkotás folyamatát, s innen: ezzel összhangban (vagy ritkábban: ellentétben) fejlenek ki a vers képanyaga, belső párhuzamai vagy ellentétei, hogy aztán ettől a kifutópályától elröppenve már az érzelmi-gondolati-nyelvi absztrakciók poetizált világába röppenjen, s a lelki konkrétumok kifejezője legyen. Petőfi egyik nagy újdonsága éppen ez volt: az őt megelőző (s még vele is együtt futó) költészet — a klasszicizáló és a szentimentális költészet sablonjairól nem is beszélve —: a romantika is, az almanach-biedermeier is ebben a tekintetben „szobaköltészet" volt. Egy papírlap fölé hajolva valóban a szobában és a képzeletben teremtette meg már kész élmény- és képanyagának külső „információit". Nem volt még tudós, biográfus, aki a Zalán /utasának csodálatosan szép indításából: Megjön az éj, szomorún feketednek az ormok, az élet Elnyugszik, s a fél föld lesz nyoszolyája; de engem Fölver az elmúlt szép tetteknek gondja — arra következtetett volna, hogy Vörösmarty egy álmatlan este fogott hozzá műve megírásához. Ha viszont Petőfi azt írja: Álmos vagyok és mégsem alhatom; Gyertyám pislog komor homályosan, S ki nem merem kezemet nyújtani: Elvenni hamvát vagy eloltani. Ágyamban fekszem mozdulatlanul akkor a vers születésekor ez a külső környezet fizikailag is igaz, nemcsak költőileg. — Azt sem tudom, bemerészkedett-e valaha is Kölcsey egy csónakba, s mi a fizikailag igaz abból, amit ír : Ültem csolnakomban Habzó vizén, Hallék zúgni darvat Röptébe fenn. De hogy Petőfi csakugyan „vízen" volt s olyan körülmények között, ahogy írja: Beszélgetnek sajkámmal A fecsegő habok; Feszítem a lapátot, Hogy szinte izzadok — arra mérget lehet venni, s arra is, hogy amikor ,,az ősi háznak küszöbén" búcsút vett, s a „jegenyék / Árnyékain utószor" pihent meg, az ő feje fölött az „őszi légen át / Vándor daruid V betűje szállt." 13 IMRE LAJOS: Petőfi második felső-magyarországi útja. In: Petőfi és kora. 212.
