V. Nyilassy Vilma szerk.: 1823–1973 Petőfi (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 10. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1973)
RÓNAY LÁSZLÓ: A Nyugat Petőfi-képe
István erre az évre teszi pályája alapvető változásának időpontját — irodalomszemlélete s benne Petőfiről alkotott képe is alapvetően megváltozott. A Nyugatban e két polaritás között megfigyelhetünk egy harmadik törekvést is, amely Szabó Dezső Petőfi-tanulmányában 1-' fogalmazódik meg a legpregnánsabban. Ö „abszolút téves"-nek tartja a költő és művész „skolasztikus" szembeállítását. „Megvallom —• írja Adyval is, Babitscsal is vitázva a sorok között — én nem látom azt a nagy különbséget, mit pláne ellentétté árvereznek — Petőfi és Arany között. És ha az egyezéseket és különbözőségeket csoportosítom, a temperamentumon kívül igen sok esik az életkor és a körülmények különbözőségére. Egy 26 éves korában eltűnt gyermekember pályáját csak bizonyos határok közt lehet összehasonlítani egy 65 éves élet eredményeivel." Szabó Dezső álláspontja szerint Petőfi is, Arany is „robusztusán egészséges" művésziélek volt. Állítását azzal igazolja, hogy a művészi „egészség" fogalmát igyekszik megfogalmazni. Szerinte ennek lényege az alkotásba vetett hit (jellegzetesen szabódezsői gondolat). Tévesnek tartja Babitsnak azt a vélekedését is, hogy Petőfi kevés színnel és árnyalattal dolgozik. Valójában Petőfi mindig a legmélyebbre ás, s a lényeget igyekszik kifejezni. Az ilyen költőtípustól messze esik „az intellektualizmus dandyskedése" (ez Adynak szól). Aki Petőfi lelki habitusát akarja megfejteni, mondja Szabó Dezső, annak mindenekelőtt e lélek „dinamizmusára" kell figyelnie, ez alkotásainak és egész világlátásának motorja is. — Nagyon érdekes, amit Petőfi forradalmi költészetéről ír. Ebből válik nyilvánvalóvá, hogy az a forradalomeszmény, amit Petőfi képviselt, s amire Ady oly konzseniálisan érzett rá, Szabó Dezső számára idegen: „Petőfinél a szabadsági szenvedély nem politikai ráneveltség, nem a korból, vagy a könyvekből beszívott szenvedély, nem költői hivatás, ez az ellentét test-leikének organikus megnyilatkozása, melyet még érzékeiben is hatni látunk". Azzal, hogy Petőfi forradalmi költészetét csupán lelki megnyilatkozásokra redukálja, voltaképp Babits felfogásához közeledik, s a század elején jelentkező korlátozott liberális eszmény kifejezőjévé válik (lásd erről Nagy Péter alapvető Szabó Dezső-monográfiájának idevonatkozó részleteit). A magát modernnek valló irodalom meglehetős ellenszenvvel figyelte a népiesnek nevezett költészetet ; ennek részben az a magyarázata, hogy az önmagát anakronisztikusán túlélő népnemzeti iskola ezt mint világnézetet, mint a konzervativizmus apológiáját akarta megőrizni. Ezért hangsúlyozza Szabó Dezső azt is, hogy „Petőfi-nél a népdal csak dallamában s az érzések szuggesztiójában őrzi funkcióját". Végül „elfejlődik tőle, s egy sajátos művészeteszményt teremt". (Ez a meglátás persze megint egy Petőfi költészetének lényegével, a demokratizmussal ellenkezik.) A különben sok érdekes meglátást tartalmazó tanulmány értéke, hogy Az Apostol jelentőségére figyelmeztet, mint olyan műére, amely teljesen kifejezte a kor világnézeti és filozófiai kérdéseit. S azt is szorgalmazza, hogy Petőfi költészetét, annak lényegét ismét eleven hatóerővé kellene tenni. Ezekkel a fontos és helyes megállapításokkal együtt Szabó Dezső voltaképp azt a művészeszményt igazolja Petőfiben, amelyet önmagában igyekezett kialakítani. Ady és Babits — mint ezt már hangsúlyoztuk — a huszadik század két lehetséges haladó értelmiségi típusának nézőpontjából közeledett Petőfi felé. Szász Zoltán, a hírhedt Petőfi-revízió meghirdetője, alapvetően kispolgári-exhi15 Petőfi művészi fejlődése. Nyugat 1912. II. 510.
