V. Nyilassy Vilma szerk.: 1823–1973 Petőfi (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 10. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1973)
RÓNAY LÁSZLÓ: A Nyugat Petőfi-képe
lényegét; életének romantikus lángolása lett a fő téma a másikon, s közben az „igazi" Petőfi képe egyre halványult a köztudatban is, az értők között is. A nyugatosok azzal a biztos tudattal indultak, hogy amit ők kezdeményeznek, „új utakra fogja terelni a magyar irodalmat". S ezen az új úton — úgy hitték — a jelenségeknek is, a múltnak is mindenáron új perspektíváját kell keresniök. Ugyancsak Hatvány Lajos írta két Petőfi-fordításról szólva, hogy a költő igazi terrénuma nem is a líra, amely megfakult az akkori olvasó számára, hanem az epikus műforma. „Azt hiszem — mondja a többi között —, Petőfi alig mutatta magát a lyrában oly egészen, tetőtől-talpig felénk fordulva, mint épp a Bolond Istók című beszélyben. Verses beszély, mint a János vitéz, az európai literaturában még csak egy van, Mistral Mireiója ... A német irodalomnak sosem volt ily elbeszélése. Petőfi Apostola, az első socialista epos, melyben még ma is több a robbantó anyag, mint minden másban, amit azóta különösen németek programszerű sentimentalizmussal e nemben alkottak.'" 1 Noha Hatvány e megállapításaiban van igazság, s az Apostollal kapcsolatos hevenyészett értékelése messze túlmutat a kor átlagának a műről alkotott felfogásán, mégsem innen tárul fel Petőfi igazi költői nagysága és újszerűsége. (Érdekes, a német kultúreszményekkel kapcsolatban majdnem hasonlóan fakad ki Nagy Zoltán, Oláh Gábor Petőfi-könyvét bírálva). 5 Érthető s a kor elfogultságából könnyen érzékelhető, miért váltott ki oly hangos ellenkezést, sajtóhadjáratot az a kötet, melyet Ady Endre állított össze a nagy költő-előd forradalmi verseiből. Ady A forradalmár Petőfi-ről írt új szempontokat nyitó tanulmányában nyíltan meg is mondja, mi volt a szándéka az antológia összeállításával. 0 Igaz, részint talán koncepciózus óvatosságból hozzáteszi, hogy Petőfinek ezek nem a legjobb versei, de „ha Petőfit politikailag és társadalmilag éppen a radikális átalakulások gyűlölői foglalják le maguknak, nemes kötelességünk Petőfit azoknak visszaadni, akiké volt. Mert a szabadságmozgalmakra nagyon rossz idők járnak most Magyarországon, s Petőfi forradalmár utódjai (Petőfinek a polgárnak, a politizálónak, az agitálónak az utódai) nem engedhetik át az úgyis kegyetlen és hatalmas ellenségnek az ő Petőfijüket". Adynak talán az a felismerése a legdöntőbb, hogy Petőfi alapvetően politikus költő, s hogy a helyesen értelmezett, a maga teljességében idézett Petőfi politikus is lehet: az adott korral való szembenállás dokumentálása, a forradalmiság vállalása. Ezért írja, hogy Petőfi nevével és eszméivel évek óta „csúnya komédia" folyik, és „teljes vakmerőséggel már teljesen magukénak hirdetik . . . azok, akiket Petőfi a legjobban utált. Népellenes urak, apácatelepítő mágnás-asszonyok, cifra reverendás papok s nagyurak gálád szolgái jönnek elénk — Petőfivel. És azok, akiket Petőfi még jobban utált: a gyávák, az üres, hazug honfiaskodók, és mindenek fölött a rossz írók, a tehetségtelenek". Ezekkel akart leszámolni, amikor a forradalmár Petőfit idézte, mert „már régen láttam, hogy Petőfi meghamisítóival igazán elbánni csak egy ember tudna: Petőfi. Jöjjön ellenünk Petőfi maga, a maga szociális hitvallásával, a maga csillapíthatatlan és határtalan forradalmiságával, a saját verskorbácsaival. Űgy látszott, hogy a körülmények is segítenek a régi háborús tervemben: Petőfivel megfenyíttetni Petőfi ál-barátait". Ez a Petőfi-kép, a forradalom vállalásának, a világ átalakíthatóságának ez a biztos tudata nem csak a hivatalos irodalompolitika ellenérzésével találkozott: a 4 HATVÁNY LAJOS: Két Petőfi-fordítás. Nyugat 1910. II. 1159. 5 NAGY ZOLTÁN: Oláh Gábor: Petőfi képzelete. Nyugat 1909. II. 573. 0 Nyugat 1910. I. 773.
