V. Nyilassy Vilma szerk.: 1823–1973 Petőfi (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 10. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1973)

BODOLAY GÉZA: Barátság, szabadság, szerelem — Petőfi eperjesi utazása

hosszú szótaggal, a többi hangsúlytalannal (azok közt is van 3 rövid szótag: Ha dühét, Mi a kunyhó, Csak az égi). A 3. versláb nyomatékai még kevésbé segítik a trochaikus „ritmust". Itt találtuk a legtöbb spondeust, ami már eleve rontja az ereszkedő lejtést, s a különben is csekély számú beszédhangsúly 11-szer spondeus arsisára esik itt, 1-szer pirrichiust lát el nyomatékkal, és csak 2-szer trocheust. Az 5. verslábban szintén rossz a helyzet: csak 10 hangsúlyos kezdőszótagot találunk, abból is 4 pirrichius (1. vsz. koszorúja, 3. vsz. tükörébe, 4. vsz. örömének, 7. vsz. levegője). Minthogy a második dipodia a sormetszet miatt határozottan két részre szakad, nézzük ezért még meg a 4. és a 6. versláb hangsúlyait is, mert hátha kétszer másfél dipodiát kellene elvárni ezektől a soroktól, úgy hogy a sormetszet után a 4. versláb új dipodiát kezd, azaz legalább annyi hangsúlyt Összegyűjt a trochaikus lüktetés céljára, mint a sorkezdő versláb. „Szerencsénk" van, mert a sormetszet után 23 beszédhangsúlyt találunk, ami persze nem a másfeles trocheusi dipodia imént kiagyalt ötletét erősíti, hanem azt a meggyőződésünket igazolja, hogy felező tizenkettessel van itt dolgunk. Ezért kezdődik a második félsor túlnyomó többségben hangsúlyos szótaggal. Ahol hangsúlytalannal kezdődik, ott az a szabály érvényesül (akárcsak a sorok elején), hogy a hangsúlynak nem kell mindig a versütem élén állnia, lehet a belsejében is. Ezek alapján gyaníthatjuk, hogy a 6. verslábbal nem lesz ilyen „szerencsénk", minthogy a második félsor 4 + 2, 3 + 3 vagy 2 + 4 osztású, tehát a második ütem hangsúlyai megoszlanak a 11., 10. és 9. szótag között, lévén a 11. (a 6. trocheusi versláb első szótagja) csak 4 + 2-es tagolódás esetén hangsúlyos (vagy mellékhangsúlyos). Valóban, ezen a helyen csak 11 hangsúlyos és 2 mellékhangsúlyos szótagot találunk. Miféle „trochaikus ritmus", „trocheusi lüktetés" valósul így meg? Semmilyen. A trocheusok „erőltetése" csak kerékbe törné Petőfi szépen zengő versét. Ez a tartalmilag és ritmikailag egyaránt gyönyörű sor: Édes a / szabadság // tiszta / leve-/gője (3 + II 2 + 4-es tagolódás) így ritmizálódna, ha a trochaikus ritmust ráhúznók: Éde-/s asz sza-/badság/ tiszta / levve-/gője J_ u/ j_ u / J_ _/ J_ u/ .;_ u/ u Szerintem (számtalan társával együtt) nem „átjátszani" kell ezt a verset „idegen ritmusról" magyarra, hanem tudomásul kell vennünk, hogy magyar nyelvünk hangsúlyai alapján ritmikusan tagolódik a vers szövege, minthogy a hangsúlyok úgy rendeződnek el benne, hogy fülünk számára azonosnak érzékelhető időközökben térnek vissza. Ezt a ritmust élvezzük, éspedig ennek olyan változatát, amelyben több-kevesebb pontossággal el vannak rendezve a hosszú és a rövid szótagok is, bizonyos „harmóniát", „muzsikai lebegést", ha úgy tetszik: lejtést szolgáltatva járulékos elemként e ritmus mellé. Horváth János épp a trocheusi lejtésű versekkel kapcsolatban jár legközelebb ehhez az elképzeléshez: „Ily esetekben trocheusi mérés, meg magyar ütemezés elejétől végéig áthatják egymást, s mintegy karöltve intézik a költemény ritmusát".

08 Az Összes Költeményekhez készített előszavában Petőfi ezt írta kritikusairól (1847-ben!): ,,.. . ők a magyar versekben latin metrumot és német cadentiát keresnek, s ez az én C8 Uo.: 133.