V. Nyilassy Vilma szerk.: 1823–1973 Petőfi (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 10. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1973)
BODOLAY GÉZA: Barátság, szabadság, szerelem — Petőfi eperjesi utazása
Hiszen mint a címszó is megállapítja, ez az elképzelt (vagy skandálással életre hívott?) lüktetés ,,a természetes szóhangsúlyokkal legfeljebb véletlenül esik egybe". Azzal a tétellel is csak a beszédhangsúly elsődleges ritmusteremtő funkcióját hangsúlyozva érthetek egyet, hogy ,,a metrumban adott (absztrakt) ritmus és a természetes beszédhangsúlyból adódó (konkrét) ritmus kétszólamúvá teszi a verset". Az elsődleges beszédritmus valóban lehetővé teszi az „absztrakt ritmus" lüktetését a vers egyes részleteiben, de a kétszólamúság azonnal elhallgat, s mi csak a tagolódást érezzük, ha a hosszú szótagokra nem esik beszédhangsúly. E tanulmány terjedelme nem engedi meg, hogy felfogásomat példákkal részletesebben kifejtsem, de mint fentebb is jeleztem, ezúttal csupán a kérdés „megpendítésére" vállalkozom. A költőnek még két másik „jambikus" versét ihlették az eperjesi kirándulások. Etelke „édes-bús emléke" kísért a Mi bűvös bájos hang? címűben. Érdekes osztású (6, 11, 6, 11, szótagszámú) sorainak a ritmusa szintén a beszélt nyelv hangsúlyaiból, s nem a hosszú szótagok képzelt nyomatékából adódik. Hiszen 32 hosszú szótagjából csak 13-ra kerül beszédhangsúly, s annak is a fele a két rövid sorban van, amelyek így valóban jambikus hullámzást kapnak: Mi bűvös bájos hang " -/- -/- -! Ki szép és ifjú volt u 1/ - '-/ u U A többi sorban a jambusok (illetve az azokat helyettesítő spondeusok) csak a szemnek szólnak, a fülnek nern. Kár, hogy a korból nem maradhattak hangfelvételek, így nem tudjuk biztosan, mit csináltak az időmértékes verssel a kortársak. Skandálva mondták-e, vagy élvezték az anélkül is érvényesülő magyar ritmust? Hogy ez probléma lehetett, azt Aranynak a Bolond Istókban emlegetett színigazgatója mutatja a „kegyelmes herceg" hangsúlyozásával. Azt kell gondolnom, miután Kazinczy nyomán' 3 követelménnyé lett a minél pontosabb mérték, a köznyelvitől távolodó stíluseszmény a versek hangoztatásában is a hosszú szótagok nyomatékainak adott elsőbbséget a természetes beszédhangsúlyok rovására, és sokan olvasták a mértékes verseket a magyar nyelv hangsúlytörvényeinek mellőzésével, valódi jambikus ritmust hozva így létre. A nyelvérzék (Aranyén kívül Petőfi nyelvérzéke is) tiltakozott e merénylet ellen. Metrum és versritmus olyanféle szétválasztását, hogy „a metrum és az egyes versek ritmusa a nyelv és a beszéd viszonyához hasonlítható" 40 , csak akkor fogadhatnók el kérdésünkre adott válaszként, ha verseink szövegében a metrum jambikus vagy trochaikus ritmusa bizonyos szabadsággal ugyan, de azért megvalósulna. E néhány Petőfi-vers vizsgálata is azt mutatja azonban, hogy a beszédhangsúlyok nem a metrum ritmusát valósítják meg, hanem egy másik ritmust hoznak létre, amely felfogásom szerint a vers alapritmusa, s ezt legfeljebb színezi a hosszú és rövid szótagok szabályos, vagy kevésbé szabályos rendjének a megvalósítása, bizonyos „muzsikai lebegést" adva így a beszédhangsúlyokon nyugvó ritmushoz. 45 GÁLDI LÁSZLÓ: Ismerjük meg a versformákat. (Bp. 1961.) 78.: „A tiszta ritmizálásra törekvő jambusok atyja tehát nálunk . . . Kazinczy. Szigorúbb, kevésbé hajlékony metrumai jóformán Petőfiig kísértettek." 46 Magyar Irodalmi Lexikon, „ritmus" címszó.
