Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)
SZABÓ B. ISTVÁN: A mérleg nyelve
számot vessenek saját életük, sorsuk, jelenük értelmével és távlataival". 129 Az időszak irodalmi életében középponti jelentősége van a „népi" írókról 1958 nyarán indított vitának. Nem tekinthetjük feladatunknak a vita részletes ismertetését, értékelését, de minthogy — kimondva, kimondatlanul — gyakran Illyésre terelődik a szó, nem is kerülhetjük el. A vitaindító tézisek 130 létrejöttének fontos oka volt az is, hogy a „népi" írók 1956 óta hallgattak, s mivel a szocializmushoz, a párthoz való viszonyuk alapos tisztázása mindeddig nem történt meg, hallgatásukat is többféleképpen lehetett magyarázni. Okultak a kulturális politika vezetői abból, hogy a pontos és részletes, félreérthetetlen állásfoglalás tíz év előtti hiánya mennyire kártékony hatásúnak bizonyult a későbbiekben. Most alapot és lehetőséget teremtett az őszinte szembenézésre az új párt- és országvezetés taktikázásra nem kényszerülő irányvonala. Joggal bízhattak abban, hogy az írókat nem az állásfoglalás, hanem az élet fogja szóra bírni; — nem azt várták, hogy nyilatkozatokban bizonykodjanak, hanem, hogy művekkel bizonyítsanak. S néhány év alatt a bizonyítékok minden jelentős, volt népi írótól megjelentek. Az állásfoglalás — amely részletesen elemezte a mozgalom politikai szerepét, fejlődését, osztály tartalmát — széles körű vitát keltett. A mozgalom társadalmi, szervezeti kezdetei s előzményei, 131 az írók világnézeti gyökerei, 132 nacionalista ideológiájuk, „magyar pesszimizmusuk", 133 irodalomszemléletük fogyatékosságai 134 marxista értékelések megvilágításába kerültek. Dialektikus tanulmányok bizonyították be, hogy mint lényegében romantikus irodalmi irányzat anakronisztikus, 135 az 1848-as haladó törekvések mai folytatását megkísérteni pedig már-már reakciós. 136 A Kortárs elvi szintű elemzéseitől különbözően az Élet és Irodalom publicisztikai jellegű, napi aktualitásokra tekintő vitát folytatott, amelyben széles rétegek: írók és olvasók, képviselők és munkások is megszólaltak. Középponti problémájuk az volt, hogy miért nem nyilatkoznak a „népiek". Emiatti fölháborodásában néhány cikkíró annyira elragadtatta magát, hogy a népiek túlzó elítélésével látensen az „urbánus" és más reakciós irányzatokat látszott rehabilitálni, — mint erre a marxista kritika rögtön bírálóan rámutatott. 137 Az Élet és Irodalom vitájának zárja — a „népiek" hallgatása — ekkor még nem nyílt meg, így valóban keveset érő volt, 138 a Kortárs viszont — az ideológiai tisztázást tekintve feladatának — joggal lehetett munkájával elégedett. 139 A „népi" írókról folytatott vitának nem volt célja, hogy egyes írói életműveket elemezzen. Megteremtette azonban a lehetőségét és az ideológiai 129 CSONGOR BARNABAS: Illyés Gyula kínai versfordításairól — Kortárs. 1958. 255— 260. 1. 130 A „népi" írókról — Kortárs 1958. 7. sz. 3—21. 1. 131 KIRÁLY ISTVÁN: Kezdetek és előzmények — Kortárs 1959. 3. sz. 448—456. 1. 132 MOLNÁR ERIK: Irracionalizmus és ösztönösség — Kortárs 1958. 10. sz. 569—571. 1. 133 DIÓSZEGI ANDRÁS : A „népi" írók nacionalizmusáról — Kortárs 1958. 9. sz. 373— 383. 1. 134 HORVÁTH ZSIGMOND: A népiek irodalomszemléletének néhány problémája — Kortárs 1958. 8. sz. 252—255. 1. 135 KLANICZAY TIBOR: Népiség és romantika — Kortárs 1958. 12. sz. 894—900. 1. 136 TÖTH DEZSŐ: Parasztság, nemzet, népiség — Kortárs 1959. 1. sz. 103—108. 1. 137 SZABOLCSI MIKLÖS: Megjegyzések a vitához — Kortárs 1959. 1. sz. 97—102. 1. 138 BÖLÖNI GYÖRGY: A népi vita (zárszó) — Élet és Irodalom 1958. 41. sz. 1. 1. 139 — ; Mérleg és kitekintés — Kortárs 1959. 4. sz. 598—607. 1.
