Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)

TAXNER ERNŐ: A Törvénykereső (Illyés Gyula, a drámaíró)

tatla-n fallal a politikus csapdáját. Mélyül a dráma abban a vonatkozásban is, hogy nem csupán közvetlen történelmi problémákkal foglalkozik. Telekit naivsága, a nemzetközi jogba vetett föltétlen bizalma saját helyzetére, az ügyre és az ellenfél módszereire vonatkozó illúziói ejtik tőrbe. Kiszélesedik a dráma abban is, hogy a „jelen" problémái mellé Teleki odaállítja a jövő kilátásait. (Természetesen itt ne csupán a Habsburg-birodalom bukásának „jóslatára" gondoljunk.) Akárcsak Dózsa vagy Kossuth, világosan látja a nemzeti függetlenség és társadalmi haladás ügyének összefonottságát, a forradalmi változtatások szükségességét. De ő már nemzetközi távlatokban gondolkozik, tudja, hogy nemzeti létünk jövője nem kis mértékben a szomszéd népekhez fűződő viszonyunkon múlik. A hazafiság Illyés által kutatott eszménye ezen keresztül kap új távlatot. Kossuth és Dózsa még csupán a fizikai erőszak ellen harcoltak •— hittel és szellemi fegyverekkel is. A Teleki köré szőtt hálóban nagy szerepe van a pszichológiának. A drezdai tikosrendőr csak beugratja; a császári udvar hatalmát fenntartó, elképesztően messzenyúló, minden gátlás nélkül működő apparátus azonban olyan helyzetbe hozza, ahonnan lehetetlenség kitörni emberi és politikusi becsületének elvesztése nélkül. Nem láncokkal és börtönfalakkal, hanem ezeknél sokkal erősebb lélektani bilincsekkel tartja fogságban az államgépezet, amellyel szemben a legbátrabb, legokosabb egyén is tehetetlen. Teleki a kitörés egyetlen lehetőségét a vezér szerepben látja. Helyesen. S itt Illyés már nem a nép hivatott vezetőjének eszményéhez keres új színeket, hanem arra akar rádöbbenteni, hogy magában, a tömegek támogatása nélkül a legkiválóbb szellem, legmélyebbre látó politikus is tehetetlen. A nagy drámai ellentmondást az teremti meg, hogy a forradalmi gondolkodású Teleki ezt mindenki másnál jobban tudja. Az a tragédiája, hogy hiába van meg benne a tudás és elszántság, a forradalom programja és vállalása; az emigráció bizonytalan közegéből a hazai valóság szilárd talajára lépve rá keh döbbennie, hogy az országban nincs forradalmi helyzet. Mivel kiváló politikus, — azaz tudja: csak a realitásokkal szabad számolni —, fölismeri, hogy forradalmár hitével egyedül maradt. A cselekvésnek mindössze két — nem forradalmi — útja nyílik meg előtte: Az egyikben a reformpolitika némi lehetősége kínálkozik, ha nevével hitelesíti a rövidlátó, önző, szócséplő, felelősségvállalás helyett jelszavakat lobogtató, nemzeti érdek helyett osztályérdeket szolgáló Tisza Kálmán pártjának törekvéseit. A másik nagyobb eszközöket és jelentősebb változtatások lehetőségét kínálja, — mindössze a tömegek együttműködésére és szolgálatára épített demokrácia elvét kellene fölcserélni a titkosrendőrségre alapozott és erkölcsi eszményekkel mit sem törődő, erőszakra épített személyes diktatúrával. A minden egyéni áldozatra kész Teleki döbbenten látja, hogy az ő — nemzeti-népi érdekeket szolgáló politikája senkit nem érdekel már, környezetében mindenki csak saját érdekével törődik, saját zsebét akarja megtölteni. Belátja, hogy a forradalom ellen dolgozó változások olyan helyzetet teremtették, amit meggyőződésének és becsületének föláldozása nélkül nem vállalhat. A fejéhez illesztett pisztoly dörrenése Tisza Kálmán önelégült, nemzetvesztő korszakának rajtjele. És példája a politikai és erkölcsi eszmények szerint élő ember minden körülmények közötti helytállásának. 6 Petőfi Irodalmi Múzeum 81