Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)

ILLÉS LASZLÓ: Eszmények és valóság keresztútján (Illyés prózája a felszabadulás után)

a szellem sziporkázása jellegzetesen franciásnak tartott készségét sem Párizsban tanulta el, hanem még írástudatlan korában, „egy pannon tanyán, egy szittya törzs nyelvének és sajátos életszemléletének elsajátítása közben". Eszmélkedóse nem sérti semmilyen más nép önérzetét, érdekeit. Ahogy a Hajszálgyökerekben később megfogalmazta: „Nemzeti az, aki jogot véd; nacionalista, aki jogot sért." Még a Magyarokban kejelentette: „A magyarságot is, a magyarság sajátos értékeit is én csak emberi szemmel tudom és akarom nézni. Bizonyos vagyok, hogy neki is ezzel használhatok legtöbbet." Ugyanitt fejtette ki, hogy a hullani látszó magyarság megmentésére indult mozgalom semmiképpen sem irányulhat a törekvő és szorgalmas más népek ellen, s a Lélek és kenyér-ben ezt mondja: „Volt a magyarság számomra rejtély, vizsgálandó jelenség, aztán meghatározható tény: értékmérce nem." A veszélyeztetettnek érzett nemzeti lét elemző vizsgálata, az ebből eredő gondolatok a társadalmilag felszabadult és megerősödő népről a szabad népek testvéri közösségében szinte egymás iránti kötelességnek, semmint bárkit is fenyegető szándéknak tetszik. A háború utáni Párizsban körültekintő Illyés találkozik a huszonöt év előtti múlt emlékeivel is, egykori barátaival, új eszmékkel és új emberekkel, benyomásainak mérlege derűs ós bizakodó. A tanulságokat így foglalja össze: „Én várhatok. A megértés bajnoka vagyok. Minden idők legerősebb fegyverével, a céltudatos türelemmel óhajtok küzdeni mindenfajta dölyf és önzés, minden elzártság és elzárkózás, igen, minden határ ellen . . . Csak bajaink ellen küzdjünk, ne egymás ellen, e hitben megerősödve térek haza.. . Nem hiszem, hogy a népek különösképpen különböznének egymástól. Ha szabad az út, rétegeik szerint elég könnyen összefolynak. Nyugodt vagyok. Egy szívós és nyugodt, egy bajokon okosult nép fia vagyok, amelynek nem kis pajzsa a derű." Ez a derű természetesen a szívós munkálkodás, a céltudatos, fáradhatatlan emberi tevékenység talaján teremhet meg csupán. A világgal való korrespondenciája a francia földről történő visszatérése után is szüntelenül folyt, megannyi kisebb-nagyobb írás (Szíves kalauz, 1966) jelzi az utat. A nemzeti kérdésről való eszméilkedése, szoros összefüggésben a társadalmi élet, az osztályviszonyok alakulásával, majd a hetvenes évek elején tolul munkásságában újra az előtérbe (Hajszálgyökerek, 1971). A hazai társadalmi élet gondjaival való viaskodás az ötvenes-hatvanas években mégis inkább a nemzeti múlt tanulságait felszínre hozó drámaírói munkásság idejeként telt el, de ez idő tájit született meg a szépprózai igénynyel mérhető esszé szintjén is a legnagyobb szabású vállalkozás, amely ezt a régtől kötelezettségnek érzett küldetést — forradalmi múltunk bemutatását a világnak — volt hivatva betölteni. A fancia nyelvű kiadás számára Illyés igen jelentős mértékben átdolgozta, kibővítette Petőfi-jét, a Petőfi Sándor címet viselő életrajz, kor- és társadalmi körkép, amely 1963-ban jelent meg magyarul, összehasonlíthatatlanul teljesebb, mélyebb és ezért messzehangzóbb hírt adhatott e népről és nagy költőjéről, mint amilyenre a régi szöveg képes lehetett volna. Az elbeszélő széppróza és a történelmi-politikai esszé nyelvének hajlékony és színes eleganciájával fordul Illyés a nagyvilághoz: szerves harmóniában a mű alapkoncepciójával tudatja mindazt, ami nélkülözhetetlen ismeret a magyarság eredetéről, történelmének fontos fordulóiról, mindarról a történelmi-kulturális tényről, amely összekapcsolta a magyarságot Európával, a latin kultúrával. Egy francia számára is érthetően Genf felől világítja át a magyar kálvinizmus természetét, Napóleon mellől a reformkort előkészítő