Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)
BÉLÁDI MIKLÓS: A költő felel
beriség a munka révén előreküzdheti magát. Tárgyak iránti vonzalmának később többször jelét adja, előszörre itt tűnik föl; hasznos szerszámok, emberre szabott gépek, eszközök egész sorát említi, azzal a jól érzékelhető hangsúllyal mindig, hogy az ember környezetéhez tartoznak s bár tárgyak csupán, használójuktól valami jelentés sugárzik át rájuk és így válnak az élet részeseivé. Illyés lírájának sokat emlegetett tárgyszerűsége ezúttal itt valóban a tárgyak jelenlétével azonosul s a tárgyak leírása vált át a gondolat kifejezésbe. Ezt az eljárást még olyan ünnepi alkalom idején, amilyen a Százéves március, sem tagadja meg s módot talál arra, hogy versébe belefoglaljon egy régi pusztai emlékképet, ilyen épp pontossága miatt telítetten költői képet: Égre száll a gémeskút fényes kölönce s a nap mellett kicsinyt megáll. A jégcsapokról versenyt esnek a csöpögő tavaszi percek: jár jó óraként a vidék. Egészséges költői ösztönre vall, hogy e témakörhöz közvetlenül hozzátartozik Jegyzőfüzet cím alá gyűjtött négy-hat-nyolcsoros verseinek csokra. 21 Illyés tréfásan és némi öngúnnyal „melléktermék"-nnek nevezte; talán arra célozva épp az önirónikus megjegyzéssel, hogy „igénytelenebbek", mint az akkoriban közölt nagy pátoszú és üresen lelkendező versek szériája. A Jegyzőfüzet nem melléktermék; a verssorozat jókedve, humora, iróniája szervesen illeszkedik a közösségi témájúakhoz. S arra mutat példát, mit lehet akár négy sorban is elmondani, hol húzódik a tömörítés, a kevés szóval sokat mondás költői határa. Szinte mindent ki lehet így is fejezni: természeti látványt, Balatont, idő múlását, szerelmet, barátságot, hétköznapot és végtelent, S főként jókedvet és borút, örömet és töprengést; a lélek rezdüléseinek sok-sok változatát s közben jeleket a világból, mint az Űj nép a parton, A „Ca ira"-t éneklik, Ködben bizonyítja. Az 1945 utáni évek líráját az a tudat hevítette, hogy a háborút vesztett, lélekszámban alaposan megcsappant, elpusztult országú nemzet az újrarendeződő világ népeinek szabad versenyében nagy eséllyel indulhat, maga veheti kezébe sorsa irányítását. Bizakodó szemmel tekint a jövőbe, mert most, az országvesztők gyászos uralmának letűntével, egységbe lehet fogni a nemzeti, társadalmi és emberi érdekű tennivalókat. Egyszerre lehet elvégezni a nemzet- és társa dalommegújítás munkáját. Ezt rögtön 1945 nyarán szavakba is foglalja, tanúsítván ragyogó helyzetfeliismerését: „A század új közösségi kereteket teremt. A nemzet világszerte közösségi keret. Emberi föladat, hogy a magyar nemzet közösségi keretét megújítsuk, korszerűvé tegyük." 22 Illyés ezt az időt — lehetőséget — várta s volt pillanat, amidőn minden reményt elvesztett, nem hitt a változásban és most, hogy elérkezett, líráját ennek a történelmi feladatnak a távlatai hevítik. A feladat egybehangzott mindazzal, amiért pályája során küzdött, nem kellett semmit sem megtagadnia ahhoz, hogy vállalja ezt a — nem szerepet — hanem a gyakorlattal, a való élettel mindig érintkező munkát. Támogatta ebben derűsen életigenlő szemlélete, 21 Forradalmi magyarság. Hajszálgyökerek. 1971. 26. 22 A JEGYZÖFÜZET két részletben, a Csillag lapjain jelent meg, 1951. 8. és 1952. 1. számban. Az első sorozathoz írt jegyzet szerint a versek 1949-ből valók.
