Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)
BOTKA FERENC: A nemzetközi proletkult
irodalomnak szokás nevezni. Ennek bemutatása és elemzése azonban már egy további tanulmány feladata. * A Proletkult mind a közművelődés, mind a forradalmi szocialista művészet történetében jelentős szerepet játszott. Elindította azt a folyamatot, amely végső soron a mozgalom, a művészet „bolsevizálásához", marxista—leninista szintre emeléséhez vezetett. Kezdeti periódusában, amely történelmileg az egész Európán végigvonuló forradalmi hullám emelkedéséhez és tetőzéséhez kapcsolódik, még elsősorban a politikai ösztönösség jellemző. A művek ideológiája, eszmei koncepciója világosan tanúsítja: alkotóik szubjektíven elkötelezték magukat a forradalmi mozgalomnak, alkotásaiknak zöme azonban még csak a felületét volt képes visszatükrözni a rohamosan felgyorsult társadalmi változásoknak. Más szóval: a proletkult-mű vészeit egésze még csak a társadalom valamennyi változását regisztráló és azokban pártosan orientálódó — marxista tudat kialakulásának kezdeti stádiumát mutatja; igaz, nem statikusan: a történelem dinamizmusát követve természetszerűen magában hordozza a továbbfejlődés lehetőségeit. Ezek valóraváltása azonban csak a húszas évek közepén következik be, s párhuzamos a foniadalmi hullámot követő évek új pohtikai orientáció jávai és kibontakozásával. A proletkult jegyében induló művészet differenciálódik: többen „lemaradnak", „csalódnak" az időleges visszavonulásra késztetett mozgalomban. Mások következetesek maradnak s a történelmi változások szigorú analízisén keresztül keresik a továbbhaladás lehetőségeit — a koncepciózus, az alkotások szubjektív és a valóság objektív elemeinek egységét megvalósító marxista tudatosság felé. Mindezek az eszmei-ideológiai változások visszatükröződtek a proletkultművek alkotómódszerében is. Kezdeti stádiumára az elvontság, a szimbolikus jelzések, az áttételes ábrázolásmód nyomta rá a bélyegét. Az eszmei kibontakozás, a szilárd világszemléleti alapok kialakulása viszont együtt járt a konkrét ábrázolásmód térhódításával, azzal a törekvéssel, hogy a művek konkrét élethelyzeteket, konkrét politikai tartalmakat közvetítsenek az olvasónak. Ezek a változások — azzal az indoklással, hogy az új irodalom nem lehet öncélú, .alkalmazkodnia kell közönségének kulturális szintjéhez és ízléséhez — gyakran együttjártak az avantgárdé által felszínre vetett formai megoldások merev elutasításával. Ez a körülmény jól érzékelteti a forradalmi szocialista irodalom következő periódusának nehéz helyzetét, ellentmondásosságát. A komplex világszemlélet — amely már magában foglalja a társadalmi és egyéni lét összefüggéseinek teljes dialektikáját — még csak elemeiben jellemzi az új művészet egészét. Még hosszú évek művészi kísérleteire és tapasztalataira volt szükség, hogy a forradalmi szocialista irodalom módszere az elvonttól a konkrét felé történő fejlődés mintájára eljusson az általánostól az egyedi megjelenítés szintéziséig, amely végső soron a szocialista realizmus érett alkotásaiban valósult meg maradéktalanul. Ezen a szinten már eltűnnek az avantgarde és a „hagyományos" előadásmód ellentétei, mint ahogy azt Gorkij és Majakovszkij alkotómunkásságának párhuzama vagy Johannes R. Becher, B. Brecht, J. Wolker, Komját Aladár, József Attila és mások életművének példái perdöntőén bizonyítják. A proletkult-periódus kísérletei és tanulságai és azok alkotó módon való felhasználása nélkül (s itt a proletkult-terminust nem szervezeti, hanem a 16* 243
