Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)
BÉLÁDI MIKLÓS: A költő felel
gét: a költői én küzdelmét-vergődését egy életelv és egy történelmi útról formált lehangoló tapasztalat között. Költői eszménye a tárgyias szemléletesség. Saját költői világa szerint is ennek a látásnak a híve, gyakorlati megvalósítója. Elfogulatlansága a költészetről szóló elvek megfogalmazásában is érvényesül. Mert az érthető, hogy Petőfit a legnagyobbak között látja, méltatja Fazekast és Aranyt, a pálya delelőjén álló Erdélyi Józsefet, de hogyan illik ebbe a sorba Babits, Kosztolányi és Szabó Lőrinc; Eluard, Tzara és Jean Follain? Ilyes számára nem a stílus jelenti az irodalmat. Ügy véli, minden irodalmat — amely természetesen az „igazi" rangjára érdemes — számításunkból nem feledhetünk ki. „Az ember legegyénibb mivoltában sem lehet más, mint emberszabású, emberméretű. Amit pedig ember őszintén emberien mond, azt meg kell értenünk" — írja. 12 Ezzel az igénnyel közeledik az avantgárdhoz és a különböző modern irányokhoz. Ezért is lesz Illyés szemében sok olyan alkotás vagy irányzat, amelyet távolinak, homályosnak, megfoghatatlanul bonyolultnak gondolunk — társadalomtörténeti, lélektani és erkölcsi szempontból egyaránt fölfejthető. Az elfogulatlanság Illyés esetében legtöbbször azt is jelenti, hogy mindennek a végére akár járni. Nem ismer tiltott területet és nem fölösleges fáradtságot, ha megismerésről, új tudásanyag elsajátításáról van szó. Már az sokat mondó, hogy elismerését nem vonja meg azoktól sem, akikhez egész életében nem sikerült hozzámelegednie. így van Adyval. Hangot adott ellenérzéseinek is, de mégtöbbet emlegette példái, érvei között. Kosztolányi műveit éleshangú vitacikk megírása után rendezte sajtó alá; Babits megértését egy fiatalkori, számonkérő hangú vers előzte meg. Ebbe a sorba tartozik Szabó Lőrinc vagy Németh László méltatása. S ha lírájának változásaira figyelünk? Hányféle stílust avatott magáévá csak az elmúlt húsz esztendő során is! Verszenéjében benne az a dallamépítkezés, amit Babits és Szabó Lőrinc versmondattana hozott a magyar költészetbe, aforisztikus-asszociatív hangja révén Eluard, az új prózaversek kísérletében a modern líra közkinccsé váló fejleményei. Az elfogulatlanságból eredő tárgyilagos szemlélet összefonódik tanulmányaiban egy jóval bonyolultabb kérdés fölvetésével. Több helyütt írja: az irodalom szerencsés természetéből folyik, hogy az igazi vagy jó alkotás egyben mindig jó és hasznos társadalmilag. Az „igazi" és „jó" melé nem tesz világszemléletileg elhatároló jelzőt — az „igaz" és „jó" önmagában áll, ez épp a veleje Illyés eszméjének. Ezt a gondolatot már az 1933nas keltezésű, a Nyugat vitájában közzétett Van-e jobb- és baloldali irodalom? című tanulmányában föllelhetjük. „Nincs jobb- és baloldali irodalom, de maga az irodalom szelleme még a jobboldali pártállású írók műveiben is rokon azzal a szelemmel, amit mi baloldalinak nevezünk" — írta. 13 Illyés éppen nem azt mondja e helyen, de másutt se, hogy az irodalmat vonjuk ki a világszemléleti vizsgálódás köréből. Maga megteszi ezt legtöbb esetben s már volt róla szó: irodalomszemlélete mindig gyökeresen realsta, értelem párti, életközeli volt és maradt. Az osztály szempontok mellőzését sem róhatjuk föl: Fazekas, Petőfi, Nagy Lajos, Barta Sándor, Eluard méltatója világosan tudta, mi az osztály-, sőt a pártirodalom. A harmincas évektől mégis ez a gondolat egyik alapeszméje írásainak. Az egyik poszthumusz Kosztolányinkötet bevezetőjében olvassuk: „A kor egyik legforradalmibb írójával lesz ismerkedésünk. . . 12 UO. 13 Van-e jobb- és baloldali irodalom? Uo. I. 173.