Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)
CZÉRE BÉLA: Két érintkező pálya: Csáth és Kosztolányi
a nők, akiket a varázsló elküld, mert megérkezett a koporsója, végül a lány jön, az egyetlen, akit szeretett, a varázsló most már felkelne, de nem bír, elfáradt, mint Szomory hőse, akinek „ellustulása" kívülről halálnak látszik. Egyik legszebb írásában, az Eroicá bain Csáth a halállal vívott küzdelem különös heroizmusát ábrázolja. Az Eroica főhadnagya is a varázslóhoz hasonlóan előre tudja bekövetkező halálát, „hiszen a vérének minden harmadik cseppje meghalt már", s felkészül rá. A főhadnagy szinte már nem is testi jelenség, elapadt vállait vattával tömi ki a blúza alatt, s párfümözi magát a legfinomabb illatszerrel, hogy „ne érezze senki rajta a betegszagot". Gondosan megtervezett utolsó éjszakáját egy nyári bálban tölti, vágyódó szemű lányok között, de ő már megelégszik a lányok, a szép női testek, az örömök fölötti testetlen lebegéssel; párfömje, cigarettája, pezsgője, a cigányzene és a holdfényes nyári éjszaka már csak kelléke, díszlete ennek az utolsó színjátéknak, amelyben azonban mégis ő aratja a győzelmet, mert legyőzi magát a halált is: finom lényével örökre beleégeti magát a bálozó lányok lelkébe. A halál misztériuma kisgyerek kora óta foglalkoztatja Kosztolányit is. s a felnőtt művész számára is mindegyik alkotó periódusában és műfajban központi kérdés marad. Mi a halál, hogyan éljük át már életünkben többször is ezt a végső színjátékot, és mi következik a halál beálltának pillanata után? Csáthot a halál „esztétikája" érdekli, a nagy aktus ünnepélyessége vagy rángó borzalmai; Kosztolányi még ennél is többet akar: a haldokló öngyilkos, beteg vagy halálra sebzett bőrébe bújva belülről lesi az utolsó fintorokat, szinte még a halál utáni pillanatokról is tudósítva. Claudius császár hirtelen méreghalálára éppúgy iszonyodva-csodálkozva bámul a fiatal Néró, mint Kosztolányi a kórházak bonctermeiben (Boncolás) — ahol mindig új csoda az számára, ami az orvos-unokatestvérének mindennapi eset —, és a párizsi halottasházban, ahol a Szajnából kifogott holttestek arca fölé hajol. 9 Az Aranysárkány Nóvák tanárának, a Néró Senecajának és a Hogy is történt? diákjának halálakor ez a belső átlényegülés érdekli, mikor az ember egy lesz „megszülendő hirtelen halálával"; néha pedig a kíváncsiság, az új megismerésének vágya viszi az önkéntes halálba novellahősét (Néhány levél a zöld naplóból), vagy a csömör okozta közöny, mint az életére törő merénylőt kedélyesen biztató Caligula esetében (Caligula). Agreszivitás, kegyetlenség, aberráció A kéjből feltörő fájdalom és a szenvedésből kinövő gyönyör az impreszszionista-szimbolista novellákkal egy időben, vagy alig pár évvel később kap gazdagabb, markánsabb megfogalmazást Csáth novellisztikájában, a végső soron a társadalomra visszamutató agresszív, kegyetlen erők objektív felmutatásával, az eltorzulás kórképeinek pontos megrajzolásával. Ezekre a novellákra a Kosztolányi-életműben is érett írások felelnek. A „rokontalan, társtalan remekmű", 10 az Anyagyilkosság motívumai már benne vannak Csáth és Kosztolányi közös gyerekkori viviszekciós kísérleteiben. Kosztolányi A szegény kisgyermek panaszaiban és az Esti Kornélban egyaránt utal erre. A szegény kisgyermek panaszaiban ünnepélyes borzongással emlékezik vissza a „harcra": 9 KOSZTOLÁNYI DEZSÖNÉ: Kosztolányi Dezső (1938.) 10 ILLÉS ENDRE: Csáth Géza. Bevezető a varázsló halálához (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1964.) 15 Petőfi Irodalmi Múzeum 225
