Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)

VEZÉR ERZSÉBET: Ady és a francia radikálisok

A köztársasági gondolat helyett tehát negyvennyolc volt Magyarországon az a fogalom, mely a polgári haladás és a demokrácia eszméit magába sűrítette, és ha valami párhuzamos a magyar és a francia fejlődésben, akkor az az, hogy a század végére negyvennyolc ugyanúgy tartalmatlan jelszóvá vált Magyarországon, mint a köztársasági eszme Franciaországban. A forradalom leverését követő súlyos, emberpróbáló önkényuralom és a negyvennyolcas eredményeket elalkudó kiegyezés szinte meghatározta a további utat: a liberális nemesség egyre retrográdabbá vált, és a kapitalizmus lassú és felemás fejlődése következtében gyönge és kisszámú polgársággal teljes egyetértésben egy elromantizált Kossuth-kultusszal és üres nemzeti jelszavakkal próbálta elterelni a figyelmet a földnélküli parasztság és lassan növekvő munkásság új rabszolgaságáról és ébredező szociális követeléseiről. A hanyatlás nemcsak negyvennyolccal szemben volt feltűnő, hanem az azt megelőző reformkorszakhoz képest is. ,,A dédapa Voltaire-ra esküdött. A nagyapa radikális reformer volt, az apa republikánus forradalmár, de a kiegyezés után meghiggadt ,européer', ki cinikuskodott ugyan, de belsejében azért lángolt, hogy e kis elmaradt országból valami csodával minél előbb kultúrország legyen .. . Az unoka pedig? Az unoka vad és bús magyar."

3 így jellemzi a negyvennyolcas forradalom vezető osztályát, a liberális nemességet a századfordulón Ady Endre, akiben a forradalmi demokratikus eszmék először jutnak ismét szóhoz a kor színvonalán. A francia köztársaságot válságba sodró Dreyfus-ügy. mint világszerte, Magyarországon is nagy szenzációt kavart. Az 1898-as felülvizsgálat óta szinte naponta hosszabb-rövidebb híradást szenteltek neki a nagy budapesti lapok, a tárgyalások menetét meg éppen részletesen közlik. A liberális sajtó természetesen Dreyfus-párti, lelkesedik Zoláért és az igazságért.

:>,a De a bonyolult ügy részleteinek szenzációin túlemelkedve csak kevesen jutottak el addig, hogy tanulságait a francia és a nemzetközi fejlődés szempontjából általánosítsák. Ady Endre 21 éves újságíró egy magyar vidéki városban, mikor Zola vádló cikke felnyitja a szemét. Ettől kezdve nemcsak csodálattal adózik azoknak, akik „őrködnek a fenyegetett köztársaság felett", hanem meglepő érettséggel elemzi az „Affér" bel- és külpolitikai jelentőségét: „A Dreyfus-ügy felséges küzdelem. Nem a Dreyfus személye, nem is a küzdelembe dobott nagy hangzású, de üres jelszavak teszik azzá, hanem a harcnak tulajdonképpeni csírája, melyből véletlenül éppen a Dreyfus-affaire sarjadzott ki. (...) Franciaországban a tisztulás nagy processzusa folyik. A Dreyfus-ügyet megragadták a köztársaság rég óta fondorkodó ellenségei, de ugyancsak a Dreyfus-ügy adott alkalmat az önzetlen francia hazafiaknak, hogy végre is leszámoljanak a korona-becsempésző törekvésekkel. (...) Óhajtjuk az igazak győzelmét, mert a veszteség mindnyájunké lenne. Ha az emberi jogok hazájában is győzne a reakció, egy új középkor vár az emberiségre! Bízunk a történelem csalhatatlanságában, az eszme győzelmében.'"

1 :i Amit a régi porták mesélnek. ADY ENDRE: összes Prózai Művei. Akadémiai Kiadó (továbbiakban AEÖPM) IV. 193. •la L. IGNOTUS: Emile Zola. A Hét 1898. febr. 13.; a PN vezércikkeit 1899. aug. 8-án és 17-én; HOCK JÁNOS: AZ igazság. BN 1899. szept. 8.; VÉSZI cikkét BN 1899. jún. 10., stb. í Ellentétek. AEÖPM I. 150. és Az Affaire. AEÖPM I. 1C5.