Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)
SÁRA.PÉTER: Színélmények, színhatások Ady költészetében
művei, azt cikkei mellett novelláiban és verseiben fellelhető mélybarna tónusú, egészen Gauguin-szerű, dekoratív színhatású képei is kifejezik: „E napokban korán bukott le a hold. De fölséges képeket festett. Egészen Gauguin-szerűeket..." (Az őszi Velence) „. .. szaracén arca majdnem világított a kék-barna estében. S a szeme, azok a gyalázatos szép afrikai szemek, hogy ragyogtak .. ." (Szada-Júlia) Sötét haja, szikrákat szórt, Dió-szeme lángban égett, Csípője ringott, a büszke, Kreol-arca vakított. (Az anyám és én) A Léda arany-szobra és Léda a kertben c. verseinek merész és hatásos színes képei is jelzik, hogy a posztimpresszionista festészet dekoratív színalkalmazásai sem hagyták érintetlenül a költőt. Vallomásai alapján azzal is számolnunk kel, hogy a görög mitológiából merített témák felidézésében Auburtin és Böeklin képeinek is szerepük volt. Auburtinról ugyanis már 1907ben a legmelegebb hangon írt: ,,A Szalon legnagyobb értéke mégis egy hatalmas Auburtin-vászon. Nimfáival, színeivel, csodálatos, meleg mesehangulatával olyan, mint az az álom, amelyet diákkorunkban első asszonykívánásunk napján ép gyomorral és megreszketett ifjú, ép idegekkel, mosolyogva, föl-fölkacagva álmodtunk." S nyilván Böcklinről sem véletlenül és nem minden ismeret nélkül írta a következő sorokat : „ . . . boldog az, aki karácsony havában, végtelen hómezőben, négy fekete ménnel a szánja rúdjánál, eltéved az esti téli ködben. Megáll, tudja, hogy eltévedt s tudja, hogy úgyse járt sohase biztos úton, hideg van, lovai melegénél próbál még melegedni egy utolsót és megfagy. Régi vízióm volt ez, egy újféle Böcklin-^kép lenne belőle, ha meg tudnám csinálni s a címe talán ez: ,Most már látom az utat'. Benyargalunk fekete paripákkal a fehér, úttalan életbe, mert fehér az élet és úttalan és az utat csak akkor látjuk feketélni, midőn utolsót buzog az agyunk." Bizonyára fenti víziójából formálta meg kissé módosítva A vén csavargó című versét. Ady azonban ízig-vérig költő volt, őt a kép valószerűsége még annyira sem kötötte, mint a legmodernebb festőt. Éppen ezért a színekkel és színkacsolatokkal is a legkötetlenebbül bánt különösen a fogalmak képszerűsítésénél: „Amikor már megjön a Halál, / Lelkünk vörösen lángra lobban." „Piros csodákkal rakott Élet." „Mi áttörünk a barna halálon." „Barna sorsába / Én küldtem lángot." Amint látjuk, ezekkel a szokatlan színkaposolatokkal egészen különös érzéseket, gondolatokat tudott kifejezni. A Vér és arany kötetben Ady művészileg már szinte a végtelent is birtokba vette. A nagy impresszionista élményei, szenzációs költői felfedezései után már egyre inkább befelé és a magyar valóság felé fordult. Költészetének skálája téma és motívum tekintetében tovább terebélyesedett, stílusa azonban fokozatosan egyszerűbbé és közvetlenebbé vált. Az előző kötetek szecessziós és impresszionista költői képeit már Az Illés szekerén c. kötetében is kezdték kiszorítani a gondolati ihletésű, realisztikus képek. Színskálája is kisebb, mint az előző kötetében volt. A fehéren és a feketén kívül jóformán
