Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)

BARÓTI DEZSŐ: Rimbaud és a magyar költészet

például azzal, hogy Rimbaud a francia irodalom Petőfije, s azt is megkérdeznénk, vajon lehet-e az ,,új munka", az „új tudás" köszöntéséit is magába foglaló világnézetről beszélni nála, s hogy ezt a költészetet nem inkább a kor kavargó problémáinak kevésbé tudatos, sőt a tendenciák anarchiájától sem mentes emocionális átérzése, egy fogalmi nyelvre nehezen áttehető világérzés jeliemzi-e? Ehelyett mégis inkább azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy a problémafelvetésekben gazdag és sok irányban elgondolkoztató tanulmány s vele a legújabb kutatásokat figyelembe vevő jegyzetek komoly nyereségei a sajnos még mindig nem eléggé gazdag Rimbaud-irodalmunknak.* A Részeg hajó c. gyűjtemény második kiadása (1965) talán kevésbé poétikus, Arthur Rimbaud összes költői művei, de ez alkalommal mégis sokat mondó címet kapta, egyelőre Rimbaud magyarországi útjának utolsó állomását jelenti, hiszen a filológiai érdekességű s különben is latin zsengéktől és néhány lefordíthatatlannak látszó apróbb darabtól eltekintve immár a teljes Rimbaud-t adja a magyar olvasónak. Ez a kötet, teljességét és még inkább költői értékét tekintve nemzetközi viszonylatban is kiemelkedik a modern líra nagy ősének idegen nyelvű fordítás-gyűjteményei közül. Szerkesztője századunk csaknem valamennyi jelentős költő-műfordítójának alkotásaiból válogathatott. E fordítások akár pár szavas jellemzése is szétfeszítené tanulmányunk kereteit. Az egyes költők újabban megjelent gyűjteményes köteteiben közölt darabokra szintén nem térünk ki, a legszebbek az előttünk lévő összes versekből sem hiányoznak. A mérleg az új fordítások esetében is ingadozik a hűség 'és az esztétikai érték között. Ezt az ingadozást valóban lehetetlen volt elkerülni, legfeljebb egy-egy vers többféle fordításban való közlésével lehetett volna csökkenteni. A teljes Rimbaud meghódítása mégis vitathatatlanul olyan csúcsot jelent, ahonnan szerte lehet tekinteni az esetleg még nem eléggé felszántott területekre. Ne kérdezzük, hogy van-e olyan nagy költő, akinek minden mélységét (akár a legkongeniálisabb fordításokkal is) be lehetne járni? Bármiképp legyen, amikor az 1970-es Nemzetközi Költőtalálkozó résztvevői a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett Rimbaud Magyarországon című kiállítás megtekintésével tisztelegtek a modern líra nagy őse előtt, joggal érezhettük, ez a tisztelgés azoknak a magyar költőknek is szólt, akik hazájuk nyelvén teremtették újra ezt a még mindig sok termékenyítő hatást kínáló örökséget. * Ez utóbbi teljes képéhez a tanulmányunkban alig említett világirodalom-történetek, a modern francia irodalommal foglalkozó esszék, lexikon-cikkek, népszerű ismertetések, tankönyvek és hasonlók is hozzátartoznak. Puszta áttekintésük sem férne el ebben a tanulmányban s emellett alig adna hozzá valamit az előbbiekben felvázolt képhez. Egy jelentős részük különben is csak mint a Rimbaud alakja körül kialakult mítoszok és félreértések magyar példái miatt érdemelne figyelmet. A különböző Rimbaud-mítoszok nem egyszer még az igényesebb írásokban is ott kísértenek. Itt említjük meg azt is, hogy Forgács Antal egy kis életrajzi regényt írt a MAGÁNHANGZÓK költőjéről. 13' 195