Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)

BARÓTI DEZSŐ: Rimbaud és a magyar költészet

meg, 1927. 153. 1.). Meglepő viszont, hogy a Népszava köréből jóidéig senki sem gondolt a kenyérleső proletárgyerekek megrázó képének, a többféle címmel magyarra fordított Les e/farés-nak átültetésére. Elsőnek Kosztolányi Dezső figyelt fel rá. Megejtően színes, dallamos fordításában azonban mintha egy kissé impresszionista hangulatképpé lágyulna az eredeti groteszk realizmusa, amely egyik méltatóját Goya vázlataira emlékezteti. Karácsony Endre szerint ennek a versnek az emléke a Szegény kisgyermek panaszai egyik darabjába is belejátszott. A szóban lévő szakasz a következő sorokkal kezdődik: Ö, hányszor látlak mégis bennetek, kis testvérkéim, rongyos gyermekek . .. Rimbaud első magyar fordítói tehát még egyáltalán nem a Szini Gyula által bemutatott szimbolista vagy dekadens költő (ez két kifejezés, ebben az időben csaknem egyet jelentett) szálláscsinálói. Jellemzőnek látszik, hogy a szimbolista Rimbaud portréjának kialakulásában oly nagy szerepet játszott a Magánhangzók újabb fordítása egy évizeddel követi az első kísérletet. Szini Gyula után, és talán némiképp az ő hatására leghamarább mintha Ady érdeklődött volna a színes látás iránt. Bölöni György Az igazi Ady című könyvében legalábbis az alábbiakat olvashatjuk: Sokat forgatta Rimbaud-t. Megakadt a szeme a Voyelles című híres versén, melyben Rimbaud a magánhangzók színét zengi érzékies vízióval és le akarta fordítani. Délutánonként Dédáéknál játékos szórakozásul érzékelni és ellenőrizni próbáltuk Rimbaud szín-látomásait. Ady a díványon végigdőlve behunyta a szemét és bedugta a fülét. Vajon: nem csalt-e Rimbaud? Az A fekete, az E fehér, az I vörös, mint a kiköpött vér s a szép nők ajka, az U zöld, az O kék — ó omega, szemed sugara ? ! Pár perc múlva felugrott Ady: — Esküszöm, Rimbaud-nak igaza van: A noir, E blanc, I rouge, U vert, O bleu ... Tizenhét éves korában írta ezt a versét Rimbaud, s Ady a költő, a „kartárs", a „szakember" elámult, hogy mit mert, mit látott és tudott ez a kölyök zseni. A verset nem fordította le soha. Elég volt, hogy bedolgozta magát e játékos színlátomásba, hogy lássa, ötlet volt csupán, vagy igazán élmény?" Karátson Endre a már említett monográfiájában Bölöni elbeszélését egy kissé „gyanús anekdotának" tekinti s e sorok írója is úgy gondolja, hogy az idézett emlék megfogalmazásából valóban nem hiányzik némi stilizálás. Anynyit Karátson is megenged, hogy Adyt a Magánhangzók emléke is biztathatta a színes hallás, sőt a szünesztézia egyéb formáinak alkalmazására. Feltételezését az általa idézett példán túl (Köszönöm, köszönöm, köszönöm) a színes hallás fogalomkörébe tartozó másik idézettel, a Májusi zápor után első strófájának ismétlődő befejező soraival is támogathatjuk. Ezek, mint ismeretes, a kövekezőképp hangzanak: Piros dalra gyújtott a vér, Piros dalra gyújtott a vér ... A színes hallás és általában a szüneztézia persze ekkor már szinte kötelezően hozzátartozott az akkori idők dekadens vagy szimbolista néven emlegetett új lírájának költői eszközeihez, azoknál azonban, akik jól ismerték Rimbaud verseit, mégis feltehető, hogy még akkor is az ő szonettjétől kaptak