Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)

BALKÁNYI ENIKŐ: Legenda és valóság (Egy ismeretlen Arany-vers)

által gondosan megőrzött s utódai körében hasonlóan becsbentartott emlékről a családi hagyomány a következőket tartja számon: A vers a nemzeti párt tevékenységének ahhoz az időszakához kapcsolódik, amikor Ferenc József a párt vezetőit kormányalakításra szólította fel. Apponyi Albert, az akkori pártelnök Kovács Alberttel, a párt alelnökével kihallgatáson jelent meg az uralkodó előtt, aki a pártvezetők korábbi értesülései szerint hajlott arra, hogy a hatalmat a nemzeti párt kezébe tegye le. Apponyi és Kovács közölték a királlyal, hogy a kabinetalakítást abban az esetben vállalják, ha a hadsereg nyelvére és a tiszti egyenruhán, a kardbojton, a nemzeti szín feltüntetésére vonatkozó kikötésüket Ferenc József elfogadja. Az uralkodó Apponyi e kijelentésének hallatára ingerülten kardjára csapott és így kiáltott fel: „Ezt Apponyi Alberttől nem vártam volna!" s ilyen alapon a nemzeti párt kormányalakításáról többé nem lehetett szó. Kovács Albert ez után a kellemetlen epizód után — mélyen lehangolt lelkiállapotban — találkozott Arany Jánossal, aki Kovács elbeszélésének végighallgatása után jegyezte fel és adta át neki a hazafias buzgalmat, a hon „szerelmet" és „esztelen hitet" enyhe iróniával elítélő, rezignált sorokat. Eddig a legenda. És mit olvashatunk ki az egykorú dokumentumokból? E tekintetben nem érdektelen Kovács Albert életének és munkásságának azon mozzanataiba bepillantanunk, amelyek pályája során az önzetlen:, tevékeny nemzeti érzés állandó jelenlétére utalnak. A haladó szellemű nemzeti érzés Kovács Albert családjára már a távoli múltra visszamenően jellemző volt. Apja a 48—49-es szabadságharcban a marosvásárhelyi vár parancsnoka, az abszolutizmus éveiben e miatt súlyosan mellőzött kiváló jogtudós és bíró. A fiatal Kovács Kolozsvárott tanul, majd az utrechti és göttingai egyetem ösztöndíjas diákja. 1865-től a pesti református teológiai akadémián az egyházjogtan professzora, 1881 és 1896 között szülőföldjének, a kovásznai kerületnek országgyűlési képviselője. írásai — egyre táguló szellemi horizontját tükrözve —• eleinte helyi egyházpolitikai, majd országos érdekű kérdésekkel foglalkoznak, és mindig józan, higgadt megfontolásról, alapos műveltségről, európai látókörről, mély humanitásról tesznek bizonyságot. Közülük több pénzügyi, közoktatásügyi és általános művelődéspolitikai reformokat sürget. Parlamenti felszólalásait figyelem kíséri, pártjának vezetői — amint az Apponyi Albert emlékirataiból is kiderül — érdeklődve hallgatták, sokszor döntőnek tekintették tanácsait. Erélyesen és következetesen foglalt állást Tisza Kálmán politikájával szemben, e miatt az egyházi vezetők körében egyideig élvezett népszerűsége fokozatosan csökkent, sőt közéleti pályája vége felé határozott ellenszenv vette körül. Élete utolsó szakasza, tanári gondjai közé vonulva vissza, csöndes szemlélődósben telt el. Utazásairól, közéleti harcairól szóló naplójegyzetei, visszaemlékezései — valamennyi figyelemre méltó kortörténeti dokumentum — kéziratban maradtak fenn családja birtokában. Arany Jánossal történt megismerkedéséről hollandiai útinaplójában tesz említést: mint nagy reményekre jogosító stipendistát Gyulai Pál mutatta be a költőnek. Az 1900-as évek elején feljegyzett Visszaemlékezései-ben ugyan sehol sem utal az Arany Jánoshoz fűződő kapcsolatára, de a nemzeti párt harcainak és „tragikus" végének leírása tartalmaz egy olyan mozzanatot, amely alapja lehetett a vers keletekezéséről a családban fennmaradt hagyománynak. A visszaemlékezés Miért nem jutott kormányra a nemzeti párt? című fejezetében szó esik arról, hogy 1894. május 28-án a párt vezetőemberei, köz-