Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)
SZABÓ B. ISTVÁN: A mérleg nyelve
az emberiség jövőjét" 198 — az atomhalál rémével szembenézve, „gyakorlati tanácsa", melyet „egy szerény kis magyar falu népének" ajánl: „lépcsőelmélete". „A tisztességes helytállás mindennapi cselekedeteinek lépcsőfokain végül is eljuttatható az egészséges, tiszta szándék a gúla csúcsai felé. És amikor kimondja, hogy a Jó és a Rossz küzdelmét az dönti el, hogy melyik táborba állunk: visszaadja a felelősséget is mindenkinek, a döntés felelősségét. A legdemokratikusabb program ez, a somogyjádiak jelképezte milliók emberi öntudatát, jelentőségét és felelősségét hangsúlyozza." 199 „Miért nem elévült, poros bölcselkedés a ,műveljük kertjeinket' illyési változata?" — kérdezi Fehér Ferenc, azokkal szemben, akik inkább szóban, mint írásban, naivnak, utópikus világmegváltásnak mondták Illyés programját. S felel: „Először azért, mert... legalább a mi világunkban a hatalmak újraemberiesítésének egyik legfőbb útja éppen a lépcsőfokok' elmélete. Mindenki, aki felelősséggel meg hozzáértéssel kutatja nálunk a demokratizálás nyitjáit, csak a gyökértől a gyümölcsig a lassan emelkedő folyamatot választhatja, dilettáns vagy egyenesen hisztérikus micsurinizmus helyett. Másodszor. .. visszaadja a kis közösség önmagába vetett hitét."' 100 Illyés művének értéke, súlya még tovább nőtt azzal, hogy Déry Tibor Szembenézni címen ikeroratóriumot alkotott mellé, ezzel az invokációval: „Segíts, Gyula, hogy bár nálad brutálisabban és reménytelenebbül gondolkodván, emberségben el ne maradjak mögötted!" így emelkedett a korszak talán legérdekesebb és legértékesebb irodalomtörténeti találkozásává Illyés gesztusa, amely csak Csokonai csurgói iskolaszínpadához mérhető, s amely figyelemre érdemes műfajilag is: hogy milyen sokat tett Illyés a felszabadulás után „új fajta, korszerű népi műfajok" kidolgozásáért. 201 A drámaíró új helyzetének felvázolásánál említsük meg — az összehasonlítás kedvéért is — ugyanezt: az 1961—65-ös periódus végén is kiadott egy parasztkomédiát, a Bolhabált, de ennek kritikáiban 202 nyoma sincs már a Lélekbúvárt vagy akár a Tűvé-tevők-et fogadó ingerültségnek, fanyalgásnak, dezertálás- vagy időszerűtlenség-vádnak. Ellenkezőleg, megállapítják, hogy „mulatságos népi bohózat, vidám szavú, de néhol keményebb hangot is megütő példázat a múltról. Az ilyen mű sohasem időszerűtlen". 203 Ebben a szakaszban országszerte különböző előadásokban és felújításokban szinte egyidőben IUyés valamennyi drámáját játszák. 20,1 Külföldi premier után bemutatják Pesten is a Kegyencet, melynek — értékeit elismerve — dramaturgiai és eszmei fogyatékosságát továbbra is vitatja az elvi drámakritika, 205 történelemfelfogásának problémáit a szak-kritika, 200 a parabola filozófiai jelentésének vitapontjait a filozofikus-kritika, 207 de mindezek a viták 108 MAGORI ERZSÉBET: Költői atomkísérlet Somogyjádon, Élet és Irodalom, 1967. 8. 7. 100 JUHÁSZ BÉLA: Vallomások a végső esélyről, Üj írás, 1969. 4. 121—124. 200 FEHÉR FERENC: Testvéri énekesek, Kortárs, 1968. 1481—1485. 201 uo. 202 PANDI PÁL: Illyés Gyula kópé-játéka, Népszabadság, 1966. II. 22. 8. VAJDA GYÖRGY MIHÁLY: Két magyar klasszikus — vidéki színpadon, Kritika, 1966. 4. 50—51. 203 KÉRY LASZLÖ: Jókedvvel harcolni, Élet és Irodalom, 1966. 3. 9. 204 Vö.: SIKLÓS OLGA: Népi hősök, Illyés Gyula négy drámájáról, Kortárs, 1969.631—642. 205 PANDI PÁL: A Kegyenc, Népszabadság, 1968. V. 5. 206 PAMLÉNYI ERVIN- Illyés Gyula: Kegyenc, Magyar Nemzet, 1968. V. 11. 207 HERMANN ISTVÁN: Kegyenc. — A hatalom történeti dialektikája — Kritika, 1968. 7. 3—9. ALMASI MIKLÓS: Parabolák és" történetfilozófiák, Kortárs, 1968. 1332—1336.
