Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)
SZABÓ B. ISTVÁN: A mérleg nyelve
így annak hatása, irodalompolitikai aktualitása is a tárgyalt évekre esik. Elvi jelentőségű az a felelős, éles bírálat, amelyet — Illyés rendkívüli tehetségének elismerése mellett és ehhez méltóan — a Magyarok kapcsán kifejt az írók hűsége, párthűsége és felelőssége kérdésében. Határozottan cáfolja Illyés — önmegnyugtató szándékú, mégis új meg új lelkiismeretfurdalásokhoz vezető — teóriáját, miszerint az irodalom maga — valamiféle „önkorrektúrával" — kiveti magából a „hűtleneket". Bírálja Illyésnek a fajelmélettel, a kapitalista kultúra megítélésével kapcsolatos következetlenségeit, és az egész nép iránti eredendő elkötelezettségét igényli. Az itt és a kötet más tanulmányaiban'' kifejtettek határozottan és a felszabadulás utánra is érvényesen foglalják össze a kommunista kritikusok nézeteit a volt népiek romantikus antikapitalizmusáról, olykor a reakció felé sodródásáról. Ez a bírálati alap, amelyről az elvtelen udvarlás veszélye nélkül választhatta ki Lukács (és nyomán több más kommunista) a „népiek" művéből, elsősorban Illyéséből a forradalmi, előremutató elemeket. így szolgálhatott Illyés művészete, mint fegyver és pajzs Lukács György kezében az új magyar kultúráért kezdődő küzdelemben. Ekképpen állíthatja példaként éppen Illyés írói öröm című cikkét arra a felismerésre, hogy az irodalmi realizmus igénye elszakíthatatlan összefüggésben van a felszabadulás hozta demokratikus átalakulással. 5 A Puszták népe valóság-szomját így ítélheti Gorkij művészete felől egy nagy-realista társadalom-életrajzi ábrázolás lehetőségeként.'' A Babits-követők induló lapjának programját, 7 az Újhold Babits-centrikus század-szemléletét, (amely népközelsége és tárgyhűsége okán Illyést is devalválja) Illyés és József Attila nemzeti és esztétikai egyetemességének felmutatásával cáfolja. 8 így üdvözli őszinte örömmel az új Válasz-t, 9 élén Illyés program-cikkét, amely határozottan a népi demokratikus fejlődés mellett tesz hitet, sőt „a parasztság harcos társa ma nem a polgár, hanem a munkás" kimondásával az egész „népi" mozgalom nyaktörőjén lendül keresztül. Lukács — és a kommunista kritika 10 — egyszerre védi a nemcsak demokratikus, hanem plebejus, népi tartalmú demokratikus irodalmat és Illyést a 'kispolgári radikálisoknak (Haladás) már említett dühödt vagdalkozása 11 ellen: „Ha valaki, mint Zsolt Béla, lefasisztázza, vagy félfasisztázza teszem Illyés Gyulát — írja Lukács György —, akkor nemcsak irodalmilag nem mondott semmit a Puszták népe, a Petőfi szerzőjéről, aki az utolsó években olyan költői műveket adott ki, mint a Hősökről beszélek, mint a Nem volt elég, hanem vakon elmegy az új magyar irodalom legfontosabb kérdése mellett: hogyan szólal meg az irodalomból eddig kirekesztett nép hangja." 1 ' 2 Az elvi vita szintjéről azonban a polémia gyakran taktikai csatá'i LUKACS GYÖRGY: Prológ vagy epilog — Jegyzetek a magyar népiesek újabb fejlődéséről — Uo. 124—144. 1. 5 LUKACS GYÖRGY: Irodalom és demokrácia — Bevezető — Bp. Szikra, 1947. 6 LUKACS GYÖRGY: Népi írók a mérlegen — Irodalom és demokrácia. 86—110. 1. 7 LENGYEL BALÁZS: Babits után — Újhold. 1946/júl. 1-8. 1. 8 L(ukács) GY(örgy): Üjhold — Fórum, 1946. 112—115. 1. í) LUKACS GYÖRGY: A Válasz első száma. Fórum. 1946. 178—183. 1. 10 HORVÁTH MARTON: Illyés és Zsolt, Szabad Nép, 1947. IV. 13. 6. 11 ANTAL GÁBOR: Kultúrbotrány! — Haladás, 1946. VIII. 8. 5. p. ZSOLT BÉLA: Válasz és vita — Haladás, 1946. VIII. 22. 1—2. ZSOLT BÉLA: Érdekes találkozó — Haladás, 1947. 15. sz. 1—2. ZSOLT BÉLA: Molnár Ferenc és akinek nem kell irodalomtörténeti gettó. Haladás, 1947. 26. sz. 1. stb. 1-' LUKACS GYÖRGY: Elfogulatlan irodalomszemléletért. — Üj magyar kultúráért — Szikra. Bp. 1948. 195—201. 1.
