Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)
KENYERES ZOLTÁN: Illyés Gyula irodalomszemlélete
ért, a nép felemelkedéséért folyó harc első sorában a helyük. És mindenhez közük kell legyen, a legkisebb részlethez: az egész valósághoz. 1962-ben F. G. Cushing, a londoni egyetem magyar tanszékének tanára az East European and Slavonic Review-ban közzétette egy tanulmányát, amelyben azt fejtegette, tanári tapasztalatai alapján, hogy a magyar irodalom a külföldinek meglehetősen nehezen érthető, mivel „túlságosan nemzeti", azaz túlságosan az ország társadalmi problémáival foglalkozik, és nem az ún. „általános emberivel". Erre a tanulmányra válaszolt Illyés az Iszony francia kiadásához írott előszavában, 1963-ban. Szavai természetesen arra a korra vonatkoznak, amelyben Németh László regénye játszódik, .hiszen azt magyarázza, a „dunai árvízről" elmondott parabolája mégis magába foglalja a művészet szükségszerű társadalmi tevékenységéről máig hirdetett nézeteit is. „Képzeljük el, hogy egy kiváló tehetségű ember arról ír regényt, hogy mit szenved egy falu a Duna kiöntései miatt. Csak gratulálni tudunk, hogy művészetével ilyen nemes tárgyat emel föl. Képzeljük el aztán, hogy ugyanannak a népnek legnagyobb drámaírója arról ír tragédiát, miért nem sikerült valakinek a Duna áradásait megakadályozni. De a legnagyobb költő is arról írja első, második, sőt tizedik verseskönyvét, hogy a Dunát sürgősen szabályozni kell. Majd a kritikusok is azon a mérlegen mérik az alkotások értéksúlyát, hogy milyen fokban szolgálják azok az árvizek meggátlását s mindannak a népbetegségnek, közlekedési, mezőgazdasági és közoktatásügyi bajnak, amit a zabolátlan folyók okoznak. Elképzeljük mi is a hangot, .amely az áradások s azok kifogyhatatlan következményeinek huszadik ábrázolása után ingerülten fölcsattan: Hát hol a vízügyi hivatal? Hol az egészségügyi miniszter, a földművelésügyi, a hadügyi? Érthetetlen, miért gyötri magát ezekkel épp az irodalom?" Illyés e parabolával arra utal, hogy a magyar történelemben a művészetre hárult az a feladat, hogy a maga módján lemérje és ellenőrizze a társadalom élettevékenységét és a gondok megoldására serkentsen. Ügy látja, hogy a művésznek erről a feladatáról korunkban sem kell lemondania s ha nem is ő hivatott az ország vezetésére, neki is meg kell szólaltatnia a nép lelkiismeretét. E gondolat mélyén a magyar írótársadalom évszázados felelősségtudata munkál, joggal építhet rá mai társadalmunk. Aligha szükséges még bővebben bizonyítani, hogy Illyés, amikor a realizmust védelmezi, amikor a racionalista gondolkodást hirdeti, amikor irodalomtörténeti értékrendjében a néphez valló hűség szabja meg a rangsort, amikor gondolatait a tömegekbe vetett hite irányítja, akkor irodalomszemléletének legfőbb elveit a szocialista kultúrpolitikával egyetértésben alakítja ki és érvényesíti. Csak a személyi kultusz korának irodalmi irányításával került szembe. Szembekerült, mégpedig plebejus demokratizmusából: a demokratizmus követelésével. A plebejus demokratizmus demokrácia-eszménye közel áll Rittinghausen nézeteihez. Rittinghausen Marx barátja volt, a „Neue Rheinische Zeitung" egyik alapítója (amikor a porosz kormány Marxtól megvonta a polgárjogot, ő vezette az ennek hatálytalanítására irányuló akciót). A „közvetlen demokrácia", noha a szocialista demokrácia egyik fontos alkotórésze kell hogy legyen a marxista államelmélet alapművei szerint, mint a társadalom bajainak egyszeri és azonnali orvossága, ahogyan azt Rittinghausen gondolta, utópikus elképzelés. A közvetlen demokrácia nem helyettesítheti sem a társadalmi forradalmat, sem az államberendezkedést. A rittinghauseni „néptörvényhozás"