Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 8. 1969-70 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1969)

KASSÁK LAJOS: Az én hivatásom az ...

Kassák mester nemrégiben Párizsban járt... Ahogy az imént elmondotta, negyedszer... Mikor volt az első útja? — 1909 ... Ez az a híres párizsi utam, amikor gyalog elindultam és nyolc hónap alatt valóban elérkeztem Párizsba. Azt mondhatnám: fiatal kamasz voltam még akkor. Hogy miért mentem el? ... Nyilván Ady párizsi propagandájának a hatása alatt, vakon, nagy izgalommal. Mikor megérkeztem Párizsba, egy öreg várost találtam. Semmi más érdekességet. Hetek, majd mondhatnám, hogy hónapok kellettek ahhoz, hogy megismerjem Párizst. Építészetét, a párizsi nép lezserségét, vidámságát, közvetlenségét és mélyebbre hatóan megismerjem a szellemi életet. Akkorjában ez a szellemi élet, értve a művészet-szellemi életet, a Montmartre és a Montparnasse körül zajlott le. A Montmartre-on azok a művészek éltek, akik, mondhatnám egy életre eljegyezték magukat az alkohollal... A Montparnasse-on már Picasso, Bracque és ez a csoport élt — amely szintén tele volt bohém-allűrökkel, de a narkotikumok nem vitték el őket művészi feladatuktól. Dolgoztak is, klasszikus művészek lettek. Igaz, hogy azok a bohémek, akik a Montmartre-on éltek, azokból is lettek klasszikusok, például Modigliani, akinek ma már nagy értéke van. Akkor csak távolról láttam az embereket: Picassót, Bracque-ot, Apollinaire-t, Biaise Cendrars-t, de mindenesetre ez a távolról-látás is sok mindenre inspirált. Először is észrevettem, hogy a világ nem záródik be a magyar határokkal s észrevettem azt is, hogy aki nem látja meg a tágabb világot, az előbbutóbb provinciális művésszé lesz, leigénytelenedik és egy egész szűk kör részére próbálja átadni művészetét. Itt most bele kell kapcsolnom, hogy tegnap este volt egy nagy Stravinskykoncert. Hát Stravinsky öt évvel idősebb, mint én vagyok — tehát az én generációmhoz tartozik. És körülbelül együtt is indultunk el, egyidőben, és nagyon szomorúan láttam, hogy hol tartok én és hol tart ő . .. Nem úgy értve, hogy ő volt tehát a jó művész és én vagyok a rossz művész. Nem. Öt egy világ megbecsülte ,.. Ahogyan minden rossz kritika és leszólás ellenére tegnap este Stravinskyt a hallgatóság magáévá tette, szűnni nem akaró tapssal köszönte meg Stravinsky ajándékát. S ez az öregember ott hajlongott és dirigált. Pedig azt mondták Stravinskyre, hogy a nép nem érti meg . . . Most, hogy bemutatták a még nem ismert dolgait, nemhogy nem fogadták el, de hódolattal fogadta el a közönség. Annak ellenére mondom ezt, hogy én nem tartom a népet kompetensnek arra, hogy végleges kritikát mondana egy művészeti alkotásról. Mert még bizonyos fejlődési folyamatnak kell lezajlania, ami ötven vagy száz kiállítás, ötven vagy száz koncert után érezhető lenne, hogy a nép valamennyire képes felfogni ezeket az újabb alkotásokat. Mert az, hogy kakofóniáról beszélnek a zenében és értelmetlen formalizmusról a képzőművészetben, ezek szavak. Semmiféle súlyuk és jelentőségük nincsen. Egy olyan országban, ahol a gazdaság és politika a legtávolabbi célkitűzéseket tűzi ki maga elé, lehetetlenség, hogy a kultúrának egyik ágát visszavezessék Jókaihoz és Benczúrhoz. Ez lehetetlenség. J 1 Emlékszem arra az időre, amikor a kibernetikai gépeket nálunk még nagyon gúnyosan tárgyalták. Bebizonyosodott azóta, hogy lehetetlen a gazdasági helyzetünket világszínvonalon rendbehozni ma már és tudományos vívmányokat elérni a kibernetika segítsége nélkül. Ha automatizálásról beszélünk, akkor