Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 8. 1969-70 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1969)
BARÓTI DEZSŐ: Radnóti Miklós és Párizs
A párizsiak általában nem. szeretik a Metrót, zsúfoltnak, kényelmetlennek érzik, semmi esetre sem tartják valamilyen poétikus jelenségnek. Radnóti szívesen utazott a pesti villamosokhoz képest akár kényelmesnek, gyorsnak tűnő kocsikon és bolyongott a hosszú, széles föld alatti folyosókon, amelyek mintha valami olyasmit jelentettek volna számára, mint Valéry-Larbaud-nak az Ödájában megénekelt luxusvonat. Valéry-Larbaud verse a francia olvasó számára furcsának, titokzatosnak hangzó szavakkal akarta érzékeltetni az utazás változatos gyönyörökkel teli mámorát. (Wirballen, Pskov, Szerbia és Bulgária mellett még a versében előforduló Budapestet és Wient is ilyennek érezte.) Radnóti, amint ezt már az egyik korai versében (Füttyel oszlik a béke) megtette, arra a kellemes hangulati velejáróra épít, amit a magyar olvasó érez bele a francia szavakba. A vers szövegében felsorolt metró-állomások emellett a Párizs-járt magyar olvasónak az írók, a művészek, diákok szabad szellemű kis köztársaságát, a Quartier Latint juttatják eszébe s így az eredetileg játékos igénnyel írt strófa, a következő versszak kezdősoraival együtt szintén a vers középpontját képező szabadság-gondolathoz kapcsolódik. S az éjszakák! az éji vándorút a végekről a Quartier felé! Paris felett a furcsán elborult hajnal mégegyszer felszürkéllik-é mikor a versírástól részegen és félig alva már aludni vetkezem? A szabadság gondolatához kapcsolódik továbbá, de itt mostmár kérdőjeles formájával is, a most idézett negyedik strófa lírai telítettségű négy sora, amelyeknek épp ezért kettős értelmük van. Nemcsak azt kérdezi, hogy őmaga írhat-e még valaha verset Párizsban, hogy visszatérhet-e oda. Az ismét kényszerű allegorizálás-félével feltett kérdés arra is vonatkozik, hogy felragyog-e ott valaha ,,a furcsán elborult hajnal", azaz Párizs visszanyeri-e régi szabadságát? A két kérdés tulajdonképp egy, nyelvi kifejezése épp ezért olvadhatott egymásba: Párizs szabadsága Radnóti szabadságával azonos, hiszen csak akkor térhet vissza oda, ha a városi is, a költő is végre felszabadulhatnak. A visszatérés, a Párizshoz, a szabadsághoz való visszatérésnek vágya további hangsúlyt kap a befejező strófa két első sorában. Kérdés, aggodalmakkal telített kérdés ez is, a befejező sorok emlékképe (ismét egy hiteles párizsi képeslap) azonban az élet, az eleven, mindennapi élet képeivel, méginkább pedig az új élet ígéretét hordozó Noé bárkájának felidézésével mintha igennel válaszolna erre a kérdésre: Ő, visszatérni! tűnő életem nehéz sodrából lesz-e még erőm? A lent bűzölgő olcsó étterem macskája párzott fönt a háztetőn. Hogy nyávogott! Mégegyszer hallom-é? Akkor tanultam meg, hogy hajdanán milyen ricsajban úszhatott a hold alatt Noé. *
