Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 8. 1969-70 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1969)

BARÓTI DEZSŐ: Radnóti Miklós és Párizs

Picasso és Eluard nevének említése mégsem azért kívánkozott ide, mintha Radnóti sorait mikrofilológiai pontossággal lemérhető hatásokkal akarnánk megközelíteni. Inkább csak azt akartuk érzékeltetni velük, hogy a Hispánia, Hispánia sorai költői eszközeik eredetisége mellett sem választhatók el azoktól az ösztönzésektől, amelyeket a magyar költő a spanyol szabadságharc által inspirált irodalmi és művészeti alkotások szép seregétől kapott. Egyébként még Eluard versének a Radnótiéval rokon alapstruktúrája, a halál képeiből kibontakozó reménység sem feltétlenül közvetlen hatásra utal: a szabadságharc győztes befejezésébe vetett hit ekkor még az egész baloldal általános reménysége volt, amit Radnóti szívében még az is felfokozott, hogy részt vett az „írók Nemzetközi Egyesülése a kultúra védelmében" elnevezésű baloldali írószövetség kongresszusának július közepén tartott párizsi záróülésén, (magát a kongreszszust az akkor még a köztársaságiak kezén levő Madridban tartották meg). A kongresszusról idehaza Radnóti közeli barátja, Nagypál István (Schöpflin Gyula) számolt be a Gondolat hasábjain. „Egy órával a kezdés előtt már nagy tömeg hemzseg a Theatre St. Martin körül. Egész vegyes közönség: a jellegzetes német emigránsok mindenütt jelenlévő csapata; a Quartier Latinból ismert keleteurópai, kínai, néger, orosz arcok; imitt-amott franciák is, munkások és intellektuelek, főképp fiatalok... A szónokok fönn foglalnak helyet a színpadra állított hosszú asztal mentén, Frederico Garcia Lorca, a Granadában kivégzett spanyol népköltő hatalmas arcképe alatt..." A cikk ezután részletesen ismerteti a szónokok, köztük Heinrich Mann, Berthold Brecht, Langston Hughes, Nicolas Guillen, Pablo Neruda, André Malraux beszédét, majd Léon Moussinac szavait idézve szól arról, hogy a kongresszus szorosabbra fűzte azt az együvétartozást, amely „minden népek intellektueljeit összeköti a köztársasági Spanyolországgal, mert ez az ország ma a leghevesebb küzdelem lázában ég s a harc egyformán folyik testi és szellemi, ellenségei, az emberi kultúra lerombolói ellen . . Az ilyen megnyilatkozások mindenesetre jelentő13 NAGYPÁL ISTVÁN: A párizsi írókongresszus körül. Gondolat. 1937. 5. sz. 267—270. 1. L. még TOLNAI GÁBOR: Federico Garcia Lorca. Budapest. 1968. 156—160.