Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 8. 1969-70 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1969)

LENGYEL DÉNES: Az irodalom helyi hagyományai

gyűjtés eljárásával kezdjük. Előre tájékoztatjuk a falu népét, hogy milyen céllal indultunk útnak, és az első beszélgetést a Művelődési Házban Összegyűlt közönséggel folytatjuk. Ilyen módon számos adatot kapunk, s mindjárt az ellenőrzés is jelen van: az adatközlők egymással vitázva, közösen vezetnek el az igazsághoz. Másfelől ekkor figyelhetjük meg, kik szólnak hozzá, s ezekhez megyünk el egyéni gyűjtésre. Az egyéni gyűjtés sem olyan, mint a mesehallgatás. Hiszen a száz-százötven mesét gyűjtő néprajzos könnyen dolgozik, az irodalmi hagyományok gyűjtője örülhet, ha egy-egy adatközlőtől két-három anekdotához jut. Emellett a mesét a szerkezet és a stílus összetartja, az irodalmi emlékezés pedig laza szállal fűződik Össze, ezért ajánlatos az ún. szakaszos gyűjtés, tehát egy-egy közlőhöz kétszer, esetleg háromszor is elmegy a gyűjtő, mert időközben újabb részletek merülhetnek fel a közlő tudatában. Ezért meg is kérjük rá: iparkodjék visszaemlékezni, mert újra eljövünk beszélgetni. A beszélgetést nem rákérdezéssel (mit tud Petőfiről?) kezdjük, hanem lassan haladunk célunk felé. A helyszín, az adatközlő neve, életkora, a gyűjtés időpontja mindenkor szerepel, a magnetofonszalag szövegének leírás úgy folyik, mint a népköltési gyűjtés esetében. A leírásban nem kívánunk fonetikai pontosságot, de a tájnyelvi jellegre ügyelni kell (tehát ahun és nem ahol stb.). Minden gépelt szöveget három példányban érdemes írni: egy a pályázat, egy a helyi gyűjtemény és egy a gyűjtő számára készül. Az adattár összeállítását megkönnyíti, ha az adatokat cédulákra írjuk, mert ezeket a szükséghez képest rendezhetjük. Egy-egy cédulán csak egyetlen adat szerepelhet! A módszertani tájékoztató kiadása csak egy része a feladatkörnek. A hasonló eszközökkel dolgozó történészek, nyelvészek, néprajzosok, akik már hoszszabb ideje folytatnak országos gyűjtő tevékenységet, minden tudományos intézményt igénybe vettek, hogy eredményt érjenek el. A történészek az Országos Helytörténeti Bizottság megszervezésével, a Magyar Történelmi Társulat és az Eötvös Loránd Tudományegyetem megnyerésével folytatják munkájukat. A nyelvészek az MTA Nyelvtudományi Intézetének támogatásával működnek, a Néprajzi Múzeumot a Hazafias Népfront és az MTA Néprajzi Kutatócsoportja támogatja. Múzeumunk is a Magyar Irodalomtörténeti Társaság együttműködésével fejtette ki tevékenységét, de szükségesnek látszik, hogy tudományos intézmények megnyerésével és társadalmi szervezetek közreműködésével nagyobb munkaközösséget hozzon létre. Csak ez az együttműködés biztosíthatja az országos irodalmi topográfia munkájának megindítását és a népi hagyományok gyűjtésének folyamatosságát.