Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 8. 1969-70 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1969)

LENGYEL DÉNES: Az irodalom helyi hagyományai

abban a vityillóban, amely később palotának adott helyet. Mindez a regényben a csizmadia szájából hangzik el, tehát itt a múlt szólal meg; jövendöléssel találkozunk. Az eseményből jóslás (vaticinium ex exentu) fogását használja Jókai, amikor Tseresnyés uramat így beszélteti: „Házam rongyos, de adósság nincs rajta, két kezem munkája mindig kenyeret ád, s azt kétfelé törjük. Talán ez a rongyos ház arra van hivatva, hogy egykor majd a késő unokák, mikor palota lesz már a helyén, búcsút járjanak majd hozzá, s mondogassák egymásnak: itt állt hajdan az a vityilló, ahonnan annyi fény sugárzott egész országunkra: emeljetek kalapot, mikor ezen mentek. A házat rég lebontották, gazdája nevét mindenki elfeledte; de vendége nevénél örökkön-örökké melegedni fogtok." Ez a múltból hangzó jóslat, amely Jókai korában részben már megvalósult, ekkor még tanítás is, tehát a jövőnek is szól. íme egy belvárosi ház, s annak elődje a kicsiny vityilló, melyekhez gazdag helyi hagyomány fűződik. Hasonló hangulata van a fák és a virágok romantikus tiszteletének. A kert őrzi gazdáját, hű hozzá halála után is, sokáig viseli keze nyomát. És ha a kert gazdáját sokan szerették, halála után megosztoznak virágain, elültetik facsemetéit, hadd hirdessék a halált túlélő emlékezést. Vörösmarty Mihály halála után sokan vándoroltak el kertjéhez, virágot, bokrot ástak ki, hogy saját kertjükben elültessék a költő emlékezetére. Jókai maga is őrzött egy tő rózsát, amely azelőtt Vörösmarty kertjében virágzott. Ezt írja erről: [Vörösmarty] „Tele is ültette háza elejét, kis kertjét bokorral, virággal. E bokrok, virágok nincsenek többé ott: a költő halála után széthordták azokat tisztelői, én is jutottam belőlük egy rózsatőhöz, mely halavány leveleivel hajdani gazdáját látszik gyászolni nálam."

7 A ház és a kert, a költő környezete sajátságos genius loci-t alakít ki. Hangulata, atmoszférája van ennek a külön világnak, benne él a költő szelleme, ennek megismerése az életmű megközelítését is jelenti. Ezt a genius loci-t találja fel Palágyi Menyhért, amikor Madách Aladár meghívására felkeresi Madách Imre otthonát, mert itt akarja megírni művét, amely majd a költő életét és költészetét mutatja be. Meghatva írja sorait, amelyek arról tanúskodnak, hogy „a hely szelleme" megérintette: „Itt írom e sorokat Alsó-Sztregován, a Madách-kastélynak ama boltozatos nagy szobájában, melyben Madách Imre lakott, s melyet oroszlán barlangjának nevezett, és ugyanazt a sokfiókos íróasztalt használom, melyen Az ember tragédiája íródott, még pedig aránylag igen rövid idő alatt... Nem léphet senki kegyeletes megindultság nélkül ez ódon színű terembe, melyet Madách Aladár egészen atyja emlékének szentelt. A bútorzat itt mind az a nehézkes régi, melyet Madách Imre is használt: a méternyi vastag falakon régi képek föggnek, köztük öt, melyeket a költő maga festett... Ott van a nagy asztal a magas rézállványú lámpával, a pamlag, a párnázott nehézkes székek régi huzataikkal, egy állványon régi pisztolyok, egy emelvényen szarvas-agancs gyűjtemény, amott a sötét sarokban a pipatartó: minden azon módon elhelyezve, amint a költő életében volt."

8 Érdemes ügyelnünk a leírás pontosságára, aprólékos részletezésére. Ez jellemzi azokat a leírásokat is, amelyeket írók mint az életrajzok szerzői közölnek. Ebből a szempontból figyelemre méltó Mikszáth anyaggyűjtése Jókai Mór élete és kora című könyvéhez. 7 JÖKAI MÓR: Vörösmarty laka Nyéken, Vasárnapi Üjság, 1856. VII. 6. 8 PALAGYI MENYHÉRT: Madách Imre élete és költészete. Bp. 1900; 5. 1.