Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 8. 1969-70 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1969)

BENEDEK MARCELL: Ars poeticám

Egészen fiatal koromban az igaz, hogy nagyon hatása alatt álltam a romantikának, talán annak az új romantikának, amit az akkor annyira divatos Rostand képviselt, verses-rímes darabokat írtam és így tovább. De amint az esztétikusi működésemnek ez az oldala, amit említettem, hogy fölülről és kívülről kell néznem az irányokat, erősödni kezdett, kikerültem mindenféle iránynak a pontos szolgálatából, nem neveztem magamat sem realistának, sem naturalistának, írásaimat sem szubjektívnek, sem objektítvnek, önmagammal szemben kerültem minden kötelező jelzőt. Ilyenformán kialakult olyan-amilyen írói és esztétikusi alkatom, kialakult egy stílus, amelynél énnekem csak bizonyos tisztasági és korrektségi követeléseim foglalhatók szóba, de azt örömmel megállapítottam, hogy az emberek fölismerték stílusomat akkor is, hogyha nevem nem volt az írás alatt, tehát úgy látszik, kellett valamelyes stílusomnak lenni. Ezt a stílust sem lehet beskatulyázni semmiféle irodalmi irányba, valahogy ez is az igazságnak szépen és bizonyos mérséklettel, bizonyos művészi határok között való kifejezésére törekedett, ennyi az, amit talán el lehet mondani róla. Megelégedve az írásaimmal teljes mértékben sohasem voltam, és végigvonult az életemen az a vágyakozás, ami sokszor még álmaimban is kísértett, hogy valami régi dolgomat sikerült új alakban, kijavítva megcsinálnom. Idővel erre is akadt alkalmam, ugye a könyvek új kiadása, amelyeket gyökeresen átdolgoztam, nem abból a szempontból, amiből ezekben a zavaros időkben sokan átdolgozták régi írásaikat, hogy politikai helyzetnek megfelelően másként értékeljék ezt, vagy azt az irányt, ezt vagy azt az embert, hanem hogy jobban, érthetőbben, világosabban fejezzem ki azt, amit fiatalon talán kissé fontoskodva, sok idegen szóval, idegen fogalommal megterhelve, zavarosan fejeztem ki. Ha van szinte 60 esztendős írói pályámon valami fejlődés, akkor azt hiszem, hogy ez a világosabb, egyszerűbb kifejezés irányában történt, kapcsolatban azzal is, hogy egyre erősebb volt bennem az a nevelő szándék, hogy mindenkihez írjak, mindenki számára lehetővé tegyem a legmagasabbrendű irodalom élvezését is. Ez körülbelül az esztétikai működésem célja, ez esztétikai ars poeticám, és szépirodalmi műveimben is, amelyek hát kevésbé jelentősek, mintegy melléktermékei a pályámnak, ugyancsak ez a gondolat vezetett, hogy mindenki számára érthetően, hozzáférhetően, mindenki számára átérezhető érzéseket és gondolatokat fejezzek ki. Többet így hirtelenében nem tudok védelmemre fölhozni. Dolgoztam, tanultam, és bár alapjában véve lusta természetem van, azt hiszem, kevés ember van, aki ennyi idő alatt az eredeti könyveknek, fordításoknak, tanulmányoknak ekkora tömegével áraszthatta el az irodalmat. Ha mást nem, hát ezt a szorgalmat és igyekezetet vagyok kénytelen magamban megbecsülni.