Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 8. 1969-70 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1969)

VAYERNÉ ZIBOLEN ÁGNES: Kisfaludy Károly képgyűjteménye

meny t. Kéréséhez a vármegye hozzájárult, A mi szempontunkból az a lényeges, hogy Kisfaludy ezeket a sajátjának tekintette, tehát gyűjteményéhez tartozóként tárgyaljuk őket. A hagyatéki lista szerint 1831. március 5-én összesen 88 képéről tudunk, beleszámítva tizenkét saját művét is. A két árverésen gyűjteményének minden darabja elkelt, egyedül Sz. Ferencz képe, egy politírozott kis Scatulba Miristől. Orig. maradt vissza 200,— forint értékben. — Fáy András 1839-ben erről a következőket jelenti egy vagyoni kimutatásban: „Szent Ferencz képe, tokba, melly reclamáltatott ugyan, de próbák hiánya miatt a masszánál megmaradt. Becs-ára 200,—." — Az eredeti árverési jegyzék lelkiismeretesen különbséget tesz az eredetik és a másolatok között s pontosan meghatározza a művészeket — egy ízben szerepel keresztnévvel a kép festője: „Péter mester" megnevezéssel, három helyen jelölnek meg „oskolát": németalföldit, németet, illetve egy helyen „bergheimi"-t, és egy helyen hiányzik teljesen a festő neve: „Egy Copia a Cs. Képek Galériából, egy öreg embert ábrázoló." Az árverési jegyzéken szereplő mesternevek csak magától Kisfaludytól származhatnak, a leltározók között nem volt senki, aki a képzőművészethez ilyen jól értett volna. Szakértőt feltehetően nem vontak be, erről sem feljegyzés, sem számla nem maradt. A tárgymeghatározások az előzetesen összeállított listán és az árverés napján készített feljegyzésen eltérnek egymástól, de mindkettő művészetben járatlan ember munkájára vall. A művésznevek fonetikus elírásából arra lehet következtetni, hogy mindkét esetben diktálás után írta őket olyan valaki, akinek ezek a nevek többségükben teljesen ismeretlenek voltak. A gyűjtemény jegyzéke magától értetődő természetességgel sorol fel eredetiként olyan olasz mesterek műveit mint Correggio, Tintoretto, Annibale Caracci, Tiepolo, mellettük néhány holland mestert: Adriáén van Ostade, Hondecoeter és Mieris. Nem áll módunkban ma már azt bizonyítani, hogy itt valóban ilyen rangos mesterek sorakoztak egymás mellett, de az kétségtelen, hogy Kisfaludy bécsi akadémiát járt ember volt, képvásárlással évtizedeken keresztül foglalkozott, sokat másolt és egy újonnan előkerült, későbbiekben ismertetendő levél szerint másolatok közvetítésével is foglalkozott •— tehát így minden feltétele megvolt annak, hogy komolyan értsen a képekhez. — A gyűjteményében található képek eredetisége mellett szól az is, hogy Günther Ferenc képkereskedő, akitől igen sokat vásárolt, képeit visszakérte. Nem egyezett abba bele, hogy azok értéken alul pocsékolódjanak el, mint ahogyan az a hagyatéki árveréseken akkoriban történni szokott. Ami az olasz művek eredetiségét illeti, itt azzal a fenntartással lehetnénk, hogy ezekhez talán kevésbé érthetett, mint az osztrák és a német mesterekhez, vissza kell azonban emlékeznünk Feltinger soraira, aki szerint az Olaszországban vásárolt műveknek nagyobb részét eladogatta, tehát e néhány megmaradt festmény esetében joggal gondolhatnánk arra, hogy éppen a jobbakat tartotta meg magának. Emellett szól az is, hogy az utolsó évek képvásárlásai során itáliai mesterek műveiről nem esik szó, ezek tehát gyűjteményének régebbi darabjai. Csupán három francia művésznevet találunk a lajstromban: Poussint, az állatfestő Marie Joseph vagy Horace Vernet-t és Ignace Duviviert. Duvivier azonban sokáig Bécsben dolgozott és éppen a Kisfaludy által követett Loutherbourg modorában, ő tehát tulajdonképpen a bécsi mesterek csoportjához kapcsolódik. Gyűjteményében ezeken kívül néhány német, legnagyobb részben osztrák, illetve egy-egy bécsi képzettségű, kortárs magyar festő munkái találhatók. Igen sok esetben olyan művészekről van szó, akiknek nevét Kisfaludy Bécsben ismerte meg: Alconiere