Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 8. 1969-70 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1969)
MEZŐSI KÁROLY: Petőfi és Czakó Zsigmond
Az élet és az emberi sors megértéséhez, irányváltozásához más-más helyen is keresték a tájékozódást. Czakót a korabeli méltatásban is említett „mélyebb meditatió" és „folytonos stúdium" arra bírták, hogy Leona c. drámájában Rousseau filozófiájában keresse a boldogulást. Erast a társadalomból kiszakítva nevelte a fiát, Aquilt. Arra oktatta: „Igyekezz minden szükségedet a mennyire lehet közvetlen a természet és nem emberek kezéből pótolni ; elkerülheted az alárendeltséget és köteleztetést, mi a szabadság rabláncának első szeme." A világ megismerésére elküldött fiú nem is talált olyan helyet, „hol a szabadság ne raboskodott volna a sötétség s érdek börtönében". Őt magát is, mint lázítót, bilincsbe verték. A mindenből kiábrándult Aquil utolsó szavai: „Egy bolygó csillag leszek a földön, melynek se fénye, se melege." Czakó a tragédiájában, de a maga életében sem találta meg az irányt és utat, amelyen haladva, sötét gondjaitól és fájdalmaitól megszabadulhatott volna. A személyét ért különféle megbántások is végül az öngyilkosságba kergették. A művében található rousseaui eszmék, minthogy a XVIII. század második felénenk francia filozófusát a magyar reformkorban is a „revolutio atyjának" tekintették,' 10 olyan haladó, állam- és vallásellenes törekvéseknek számítottak, hogy méltán hívta ki maga ellen az uralkodó körök heves bírálatát, ellentámadását. Egyébként az el nem kötelezettség, a függetlenség fel nem adása Petőfinenk is annyira eltökélt elve volt, hogy még 1848 tavaszán, a forradalom időszakában is, amikor híre járt, hogy hivatalba lép, ezt írta: „Tisztelt jóakaróim, ha valaha azt halljátok, hogy én hivatalba léptem (egyetlen egyet, az országgyűlési követséget kivéve) tudjátok meg, hogy akkor már az utolsó ponton leszek, azon, hogy családomat az éhhaláltól megmentsem." 01 Nem oszthatjuk azt a megállapítást, hogy Czakó azért nem tudta magát keresztülküzdeni a fejlődési válságon, mert a pesszimizmus neki „a vérében volt, magával hozta születési átokként", növelték ezt benne „szomorú családi viszonyai, gyermekkori sötét élményei", s neki több oka lett volna a világgyűlöletre, mint „a napsugaras lelkű Petőfinek". 02 Semmivel sem volt sanyarúbb Czakó élete, mint Petőfié. A kritika sem támadta Czakót kíméletlenebbül, mint Petőfit, a cenzúrával pedig még jobban hadilábon állott. Petőfi azonban felismerte a maga hivatását, hogy az ő és minden haladó szellemű kortársának „élte mily becses", mert Ki tudja, mit hoz a kétes jövendő Mely álmainknak legkedvesbike, S akkor hazánknak ránk szüksége lesz ... (Levél Várady Antalhoz, 1846. máj. 22.) Czakó nem tudott ennyire látnoka lenni a jövőnek, ezért adta fel idő előtt a harcot. Pedig Petőfi biztató figyelmeztetése éppúgy szólhatott az öngyilkosságra készülő Czakóhoz, mint a párbajozás előtt álló Várady Antalnak. A döntő fordulat ott következett be Petőfi életében, amikor a világ megváltoztatása érdekében a legelszántabb küzdelemre vállalkozott. Ez az elhatározása gyógyította ki a világfájdalomból, pesszimizmusából, ez adta vissza az életerejét. Tanúbizonyság erre a dömsödi „meggyógyulás" időszakában írt versek. 60 Ld. PÁNDI PÁL: Európai tájékozódás. Magyar Tudomány 1967. 7—8. sz. 490. 1. 61 Lapok Petőfi Sándor naplójából, 1848. ápr. 29. — POM. V. 90. 1. 62 FARKAS GYULA id. m. 220. 1.
