Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 8. 1969-70 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1969)
MEZŐSI KÁROLY: Petőfi és Czakó Zsigmond
szerű világfájdalmából", s így megjött a világirodalom klasszikusai számára „Attila isten ostora". Azt is említi, hogy Petőfinek Teleki Sándor a barátja s „nem Horváth Lazi, hála a mennyei atyának". 18 Feltűnő, hogy míg a Honderű a kritikát illető felelősségről nem akart hallani, addig a Magyar Szépirodalmi Szemle, hivatkozva az Életképek Czakó halálával kapcsolatban közölt véleményére, ezt írta: „Mi ez általános vádak egy részét bátrak vagyunk elvállalni." 19 Amit azonban a Szépirodalmi Szemle magára vállalt, csupán annyi, hogy idejében figyelmeztette Czakót: „térjen az egyszerűséghez, ha nem akarja megölni magát és közönségét, veszedelmes útra tért drámáival". Megmondták, már tizenegy hónappal ezelőtt, „minden kímélés nélkül..., hogy megelégedetlenségből és nem eléggé tisztán ismert dolgok utáni vágyakozásból eredt epésséget vegyíti műveibe, s így az olvasóra is leverőleg hat". Még idézi is a lap az 1847. év eleji két számát, amelyekben Czakót bírálta és figyelmeztette, mert látták „ ... a veszedelmes utat, melyen Czakó járt." Miután a tragédia bekövetkezett, „Czakó nagy példa marad előttünk még igen soká, s hihetőleg nem egyet megrendíte már is halála azok közül, kik téveszmék után, ismert nem ismert ábrándokat kergetve űzik az irodalmat, s költői talizmánul vállalták el a világfájdalom, s divatos életuntság kórságát. Jaj, akinek ilyenkor egy jó barátja nincs csak pártolója, s pártosa." Czakó halálát „áldozatnak" tekinti, azzal az óhajjal: „Vajha megváltatnék vele irodalmunk bűne, s nézetnék engesztelő áldozatul az ő halála irodalmi tévedéseinkért." A Szépirodalmi Szemle tehát lényegében nem magát és kritikáit, hanem Czakó világfájdalmát, a „fekete légkört", amelyből tárgyát merítette, okolta a tragédiáért, s óva intett, hogy az írók ezt az utat kövessék. Amikor a Szépirodalmi Szemle az 1847. év elején Czakó három drámáját, a Kalmár és tengerész, Végrendelet s a Leona c. drámát összefoglalóan bírálta,'0 megállapította, hogy Czakó „vitte legtovább irodalmunkban azon káros és kóros modort, mely az angol, német és francia irodalomban már több évtized óta divatozik, mely által költőnk nem mint ép egészséges teremtő tűnik elő, hanem oly vegykém gyanánt", ki a „saját kóros nézetmódját" igyekszik a külvilágba átvinni, abban „tárgyilagossá tenni". Nevezik ezt az érzést és irányt a „világfájdalom", „életuntság" és „Európa-bágyadtság" szavakkal. A lap tehát azt a felfogást igyekezett elhitetni, hogy nem a világban, vagyis koruk társadalmi és politikai viszonyaiban van a hiba, hanem a költő lelke a beteg, aki a bajokat meglátja. Nem a világ a sötét, hanem a költő lelke. A tartó Uo. 398—399. 1., két lappal a Czakó haláláról történt megemlékezés után. tó 1847. december 28-i sz., CZAKO ZSIGMOND EMLÉKEZETE c, névtelenül megjelent emlékezés. 20 1847. január 31-1 sz. — A Magyar Szépirodalmi Szemle szerkesztője ERDÉLYI JÁNOS volt, de kritikáit, így Czakó drámai költészetéről megjelent bírálatát is névtelenül közölte, mert elve volt, hogy „a bírálót névtelensége teszi függetlenné". A kritikát egyébként HENSZLMANN IMRE írta. Ezt Császár Elemér megállapításaként közli Solt Andor id. m. 50. 1. — A lap hangsúlyozott kritikai álláspontja: ,.a szépségek kiemelése s a tévedések megigazítása. . . a konkoly irtása is, midőn és a hol az a jónak ártalmára tenyészik". Tehát nem több, mint a ,, l'art pour l'art", az öncélú művészet. Egyáltalában nem tekintette tehát feladatának az új törekvések támogatását (ld. az 1847. jan. 3-i számban megjelent Vezérszót). — Czakóhoz intézett figyelmeztetéseit a Szépirodalmi Szemle másodszor 1847. febr. 27-i számában azzal kapcsolatban közölte, hogy a Nemzeti Színházban bemutatták Czakó Könnyelműek c. drámáját (148. 1.). A kritika szerint ez rosszabb a Leonánál. Megrótta a tetszését nyilvánító közönséget és „az édes miénknek bűnösen örvendő napi eriticát" is; ez őt nem tántorítja meg abban a meggyőződésében, hogy Czakó „veszedelmes útra tért".
