Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 8. 1969-70 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1969)

KERESZTURY DEZSŐ: Teremteni új nemzedéket

— s helyesen választott — idézet: „Teremteni új nemzedéket". Effajta jelmondatot nem egyet találhatunk a kor íróinál. Hadd idézzek itt — a rendezők felfogását ezzel is erősítendő — kettőt a legjellemzőbbek közül. Az egyikben Arany mondta el véleményét a dermedtség éveiről az örök természeti folyamatok párhuzamára utalva: Mit remegsz? él, bár lekötve Szunnyad olykor téli nedve, Természetben nincs halál; Nyugalom csak mély alélta, — Mindig új az ősi példa — Ami rég volt, most is áll. A másikkal Madách foglalta szavakba a kor minden valamirevaló magyar szellemének hitvallását, amikor nagy művének logikus végeredményén egy mármár abszurd fordulattal túllépett: „Ember küzdj és bízva bízzál!" Valami hiten túli bizalommal a pragmatisták kietlen reményvesztetfségében. Múzeumunk kiállításának rendezői tehát a század második felét benépesítő jelentékenyebb írói egyéniségeket és életműveket sorakoztatták fel: a túl bonyolult, vagy a szükséges redukció után túlságosan is elvont nagy összefüggéseket inkább sejtették csak. Ezt igen helyesen, igen vonzó módon tették. A XIX. század második felének lassú örvényléséből vagy elsekélyesedő állóvizeiből valóban e nagy írók, s költők emelkednek ki, legyőzvén az időt. Nagyrészük mai olvasóközönségünk számára is élő klasszikus. Arany, Kemény, Madách, Jókai, Vajda, Mikszáth, hogy csak a legnagyobbakra utaljak: többet mondanak a korról, az irodalomról és a költészetről is, mint a fejlődésmenetek szükségképpen kusza diagramjai. Egy egésszé kerekedő, okos és felemelő kiállítás megnyitására gyűltünk ma egybe. Hogy mennyi elmélyedés és türelem, találékonyság és arányérzék, kísérletező kedv és fegyelmezett mértéktartás eredményeként jött létre, csak az tudja felmérni igazán, aki maga is csinált már ilyesmit. Az általános elismerésen túl, szeretnék a kiállítás három főértékére rámutatni. Rendezői a jól bevált komplex módszert alkalmazták: együttes erővel engedik hatni a tér, a kép, a szöveg erőit, a műveket és környezetüket, az egyéniség és a társadalom mozzanatait. A lehető teljességet nyújtják s mégsem zsúfolták túl kiállításukat. A kort, az alkotókat és a műveket nem halott múltként, hanem élő folyamatosságként, a jelenben is termékenyítve ható erőkként mutatják meg. Sikerült jelentős képzőművészeinket is bevonniuk a munkába, de nem feledkeztek meg azokról sem, akik látogatói, tanulói lesznek e kiállításnak. Külön értéke ennek a világos áttekinthetőség, az anyag logikus és értelmes tálalása, jó arányú elrendezettsége, s az egyes mozzanatok jelentőségét mértéktartó tömörséggel magyarázó kísérőszöveg.