Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)

Pór Anna: Egy elfelejtett műfaj

lehetősen távoli kapcsolatban állnak a mi színjátékunk menetével, de mindenképpen jelzik, hogy az alaptörténet a nőgyilkosról, aki utoljára rajtaveszt, már a középkor óta ismeretes a magyar folklórban. Az eddigiekben igyekeztünk megvilágítani a két tablónak népi és félnépi eredetű balladáinkkal való kapcsolatait. Utaltunk arra, hogy mindkét téma valamilyen formában a középkor óta él a magyar folklórban, hol balladai, hol más változatban, egyben jeleztük a két kis jelenetnek a népi szemléletmódhoz közelálló, vagy attól látszólag idegen vonásait is. Megállapításainkat még néhány megfigyeléssel kívánjuk kiegészíteni. Elsőként a tablóinknak a népi balladákkal érintkező néhány formai jegyét említenénk. A Kékszakállú lovagban a már egyszer említett kérdés („Mért tiltja a férj nejétől . . .") a közismert balladai formulákban mint felkiáltás, kérdés, figyelmeztetés szokott megjelenni,

11 mint például a szégyenbe esett leány és anyja párbeszédében: Mi annak az oka, Hogy a selyemszoknya Elől rövidedik, Hátul hosszabbodik ? A két tabló befejezése viszont a tragikus balladáknál megjelenő átokformulára emlékeztet, íme a balladai átokformulák: Mosdóvized vérré váljon Törülköződ lángot hányjon! . . . vagy : Átkozott az apa, átkozott az anya, Aki a leányát bálba elbocsájt ja . . . A két jelenetünket befejező átkok pedig a következők A Vérpokárban: Meg vagy te vetve, eltemetve. Idd meg hát vérét e csábítónak . . . stb. A Kékszakállú befejezésében még határozottabb az átok: Vesz el te is gonoszul. Élőlény itt meg ne szálljon. Varjúfészek maradjon. Még néhány példa a félnépi, átmeneti műfajokkal való kapcsolatra: mindkét tabló említett befejezése a népballadákon kívül a képmutogató szövegekre is emlékeztet, amelyek erkölcsi tanulsággal, intelemmel szoktak végződni. Erre vonatkozóan hadd idézzük a reformkori képmutogatásnak egyik irodalmi feldolgozását Petőfi 1849-ben megjelent (1845-ben kezdte írni) Karajjá című színmű-töredékének képmutogató jelenetét, amelyen a komédiás egy póznára tíízött vászonképet mutogatva, mely kivégzést ábrázol, szaval és ekként fejezi be: Őfelsége iránt hűségben legyetek Mint e gonosztevők ti úgy ne tegyetek . . . Az idézett Gulyás Miska és Kajmszta Sári című képmutogató paródia szintén intelemmel végződik. Hasonló módon intelemmel végződik számos vásári verses história is.

43 A befejezést megelőző képeken látható „ölés" a Vér-poliár című jelenetben és a Kékszakáll kivégzése is beleilleszkedik a kép mutogatás szerkesztési gyakorlatába. Az említett képmutogató tábláinkon mindkét esetben az akasztófán lógó vőlegény 41 DÖMÖTÖR TEKLA, KATONA IMRE, ORTUTAY GYULA, VOIGT VILMOS: A magyar népköltészet. ELTE Bölcsészeti Kar. Kézirat. Bp., 1866. Tankönyvkiadó 57—9:S. 1. 42 A képmutogató komédiás a jelenetben Zrínyi, Nádasdi és Frangepán 1671-ben történt összeesküvését és kivégzését mondja el. — PETŐFI ö. M. Szépirod. kiad. 1955. 228.1. Karaffa töredék. 43 TAKÁCS LAJOS: A históriások alkotásmódja: Ethn. 1956.3. sz. 225.1. — Takács Lajos : Históriások, históriák. Bp., 1958. Akadémiai Kiadó.