Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)

Miklós Róbert: Kölcsey Ferenc csekei otthonában

gos, de a' Tiszához közel homokos, tnelly mindenféle őszi, tavaszi vetést megterem, kaszálója sikeres és hasznos szénát terem, tűzi én épületre való fája bőségesen, jó legelője, hanem a' határját gyakran árvizek járják ... 180 házból áll ezen helység, a' Reformátusoknak téglából épült régi Templomok, Prédikátorok Szarvady László, piattzozások Károlyba, Debreczenbe, Szathmáron és Beregszázba, szép almás, szilvás gyümöltsösseik vágynak, mellyeknek terméseit a' Tiszán máshova hordanak, vagy sót vivő csajkákhoz kormányosságra állanak, szép szarvas marhákat is nevelnek."

9 Szirmay Antal pontos tudósításához csak annyit kívánunk még hozzáfűzni, hogy a falu egyhajós, szűk szentélyű, toronytalan templomát még a XV. században építették, tőle keletre állott a 25 öl magas fából ácsolt harangláb (ma a szomszédos Kölesén láthatunk hasonlót). Kölcsey idejében még állott a régi templom és az 1792-ben faragott harangláb, amazt csak 1877 őszén bontották le, emez pedig ugyancsak Kölcsey halála után negyedszázadra égett porrá.

1

" Különben ez a 25 Ölnyi magas torony volt a legszebb harangláb messze a vidéken. Tetőtől talpig zsindely borította. A felső részén oszlopos körfolycsó futott végig, ritka szép kilátással a környező lapályra és a távoli beregi-ungi-zempléni hegyes tájakra. A harangláb felső négy sarkában négy kis torony, középütt pedig a dárdaszerű tető nyúlott az ég felé. Az idő tájt, amikor Kölcsey Ferenc a kies Csekébe költözött, még őrzött valamit e táj a maga ősi, érintetlen jellegéből. A folyók ártereit többnyire mocsári tölgyesek borítják, a művelés mindennek kedvez, a kapásnövényeknek és a gabonaféléknek éppen úgy, mint a gyümölcsnek. Igaz, a Tiszának ezt a szakaszát még nem szabályozták, s ezért évente kétszer, kora tavasszal és késő ősszel ki-kiönt. Kölcsey Antónia naplójából egy ilyen őszi kiöntés leírásával is megismerkedhetünk: „Szinte minden felől vízzel vagyunk körülvéve, nagy esőzések után Tiszánk annyira megáradt, hogy az egész határt elborítá, s a faluba is bejött. Ablakainkból nézve sajátságos s ezért érdekes alakot vőn a vidék. Zuhogva haladt udvarunk előtt a víz, keresztül rajta híd, melynek csak igen kevéssé látszanak lábai, messze, igen messze csak vízözönt láthatni, melyből fák, bokrok és sövények tűnnek fel, néhány házak, melyek ép a víz szélin vágynak, kívül esnek ugyan a vízből, de falaikat verdesi a hab. Egy kis hajó hasítja a víztükört. s utána nyúlik hosszan árnyéka; s a tájt most, növekvő kis hold, havas felhőkbe bujkálva, világítja."

11 Kölcsey Antónia azonban azt is megjegyzi, hogy a Tisza fövényei ilyenkor „gazdag kövérséget árasztanak", és ezért a gazdák szinte örülnek az áradatnak. Kétségtelen, hogy a Tisza meg-megismétlődő kiöntésének ilyen következményei is vannak — legalább is a naplóíró gyermekleány szemében —, bár később maga is megjegyzi, hogy apja Kölcsey Gábor —- „igen bosszankodék elődeire, miért választanak e rossz vidéken két folyó közt lakást". Való igaz, a Tisza kiöntései évről évre megismétlődő katasztrófát jelentenek a falu népének, s akik ,,a zöld vetésekből gazdag kalászokat reméltek, lecsüggedve állanak meg puszta földeiken". A Csekére érkező költőt is megragadja a táj szépsége, a folyók által határolt kies lapály, az erdők rengetege, a szemhatárt lezáró hegyek karéja. 1815 októberében így tájékoztatja barátját, K ál lay Ferencet: „A körny, melyben lakom, el van a SZIRMAY A. id. nui II. k. 2:58. 1. 10 H ENSZ LM A NN IM RE: A szatmári püspöki megyének középkori építészeti régiségei. Arch. Közi. IV. (ix«4>. I4:i. I. 11 KÖLCSEY ANTÓNIA naplója. Bevezetéssel kiadta Kozocsa Sándor. Budapest. I»3H. 44. 1. ]- KÖLCSEY A. naplója. 60. 1.