Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)

Vayerné Zibolen Ágnes: Adalékok Kisfaludy Károly művészi pályának alakulásához

megteremtésének útját minden eltérő nemzedéki állásfoglalásuk ellenére egyetértően látták: addig is, amíg a hazai szobrászat, festészet, grafika önálló alkotásokra még nem érett, a magyar művészet ügyét idegen művek másolásával és terjesztésével is előbbre lehet lendíteni. Kisfaludy Károlynak az Aurora számára készült illusztrációiról, képszerkesztői munkájáról és eredményeiről, képgyűjteményéért vállalt sok fáradságáról és anyagi erőfeszítéséről, amellyel egyképpen a nemzeti csinosodást szolgáló képzőművészet szeretetét kívánta elterjeszteni, ebben az összefüggésben nem kívánunk szólni. Nem kétséges azonban, hogy a festő Kisfaludy több mint pallérozatlan festőzseni, sőt sokoldalúbb egyéniség a magyar művészet megteremtésén vele együtt dolgozó Ferenczy Istvánnál és Markó Károlynál, bár kétségtelenül nem tudott olyan jelentős műveket alkotni, mint az előbbiek. Pályájuk azonban egymás mellett haladt, s bár arra forrásainkban különös módon semmi utalást sem találunk, hogy találkoztak volna, ez minden bizonnyal megtörtént. A tizenöt éves Schedelről, a későbbi Toldy Ferencről, Markó Károly, a felvidéki unokatestvér festi kedves portréját, Toldyt viszont két évvel később már Kisfaludy legszűkebb tisztelőinek körében találjuk. Nagyon valószínű az, hogy Markó és Kisfaludy hosszú beszélgetésekben cserélték ki gondolataikat. Talán az, hogy az arisztokrata és bankár pártfogók kényét-kedvét nehezen tűrő Markó Károly Bécsbe ment kenyeret keresni, szintén Kisfaludy tanácsára történt, aki az ottani önfenntartás lehetőségét, az apróbb művészi munka értékesítésének módjait már saját tapasztalatából ismerte. Kisfaludy annak idején családjától, Markó Károly akkoriban mecénásaitól akart független lenni. Később Ferenczy István is Pestre költözött, de a véle közös cél felé törő Kisfaludyval való, mindenképp feltehető találkozásáról ismét csak találgatnunk lehet. Kazinczy mindkettőjüket ismerte, Fáy András közös barátjuk volt. A magyar művészet megteremtéséért dolgoztak mind a ketten, s egyként a magyar művészképzés gondolatát forgatták fejükben. Egyéniségük azonban gyökeresen eltért egymástól. Széchenyi, aki mindkettőjüket ismerte, Kisfaludyban látta a jövő emberét. S ha az író Kisfaludy, népe hibáit ismerő, szeretetteljes kritikával „tréfálkozva és nevettetve Széchenyi számára törte az utat"

11 a magyar művészet kibontakozását előkészítő egyéniségével, szervező munkájával, történeti festészetünk elindításával, a polgárosodó műgyűjtés iránti érdeklődésével és nem utolsósorban tehetségével, sokoldalúságával — rövidre szabott életének teljes életművével — a magyar kultúra elmaradottságát egymagában több évtizeddel rövidítette meg. Kisfaludy Károlyról, a művészről és a művészeti élet szervezőjéről ugyanazt mondhatjuk el, amit írói értékéről egy avatott tollú irodalomtörténész fogalmazott meg: „Előtte talán egyetlen egy sem, utána is kevés olyan . . . volt, ki annyira felszívta magába korának egész gondolatát és érzésvilágát, mivel Kisfaludy nem előzte meg korát — nem is maradt el tőle . . . hanem teljesen benne, vele és általa élt . . ,"

15 39. sz. jegyzetben id. mű 94. 1. 6. sz. jegyzetben id. mű. ÖT